Háromdimenziós üléstérképet vezet be az Austrian Airlines ezzel megkönnyítve a székek kiválasztását.

A légitársaság lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a szolgáltatást egyelőre a Boeing 777-esekkel teljesített járatokon vezetik be, így egyebek közt a Los Angelesebe, New Yorkba, Fokvárosba, Mauritiusba, Bangkokba, Tokióba tartó utasok élvezhetik ezt a szolgáltatást, ezeken a járatokon viszont minden osztályon elérhető az új széktérkép.

Nem csak arra lesz lehetőség, hogy kiválasszák az utasok a széket, de a környezetet, a szolgáltatásokat is megismerhetik a spanyol Renacen közreműködésével létrehozott háromdimenziós képen.

A társaság hangsúlyozta, ezzel a lehetőséggel úttörőnek számítanak a Lufthansa Csoporton belül is és az év végéig a foglalási oldal mellett az utasfelvételi eljárás során is elérhetővé teszik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A képek alapján elmondható, hogy a Boeing 777-esek teljes fedélzete bejárható lesz egy 3D-s túra keretében, az ülések betájolását egy klasszikus, 2D-s üléstérkép is segíti.

Az Austrian Airlines azt is tervezi, hogy a szolgáltatást több géptípusnál, így több járatnál is elérhetővé teszik, de konkrét dátumról a légitársaság nem számolt be.