A Holland Királyi Légitársaság 1929-ben a világ leghosszabb légi útvonalának részeként indított összeköttetést Amszterdam és Budapest között.
95 évvel ezelőtt, szeptember 12-én szállt fel a cég első budapesti járata Schipholról, és másnap érkezett meg a magyar fővárosba. Az első járatokat csak légipostára használták.
A magyar főváros az indonéziai útvonal része volt, amelynek célállomása az akkori holland kolónia, Batávia (mai nevén Jakarta) volt.
A repülőgépek összesen 21 megállóval jutottak el a Távol-Keletre, a II. világháborúig ez volt a leghosszabb légi útvonal a világon, a 15 ezer kilométer hosszú utat a 30-as években még 6 nap alatt tették meg.
Az első, utasokat is szállító járat egy évvel később, 1930. szeptember 25-én indult el.
Budapest később része volt a Kék Duna Expressznek is, amely 1936. április 20-án jött létre. A KLM az Amszterdam-Prága-Bécs-Budapest, később az Amszterdam-Frankfurt-Budapest-Isztambul-Kairó útvonalon repült.
A járatokat a II. világháború, az 1956-os forradalom, valamint az 1968-as prágai tavasz miatt fel kellett függeszteni, a magyar főváros azonban – amikor a nemzetközi környezet lehetővé tette – folyamatosan szerepelt a KLM kínálatában.
Az évforduló alkalmából Marjan Rintel, a KLM-csoport vezérigazgatója Budapestre látogatott, és minden munkatársnak megköszönte az elkötelezett munkát. A járat évfordulójával kapcsolatban elmondta: büszkék történelmükre, hiszen ez a világ legrégebbi, mai napig eredeti nevén üzemelő légitársasága. Mint hozzátette, Budapest régóta kulcsfontosságú a KLM stratégiájában, nagyban hozzájárulva Magyarország kulturális kapcsolatainak, gazdaságának gyarapodásához is.
McPartlin-Kiss Ildikó, az Air France-KLM magyarországi vezetője a légitársaság globális hálózatának fontosságát emelte ki, hangsúlyozva, hogy a codeshare és interline partnereikkel, valamint a Sky Team légiszövetséggel a világ 160 országában több mint ezer célállomás érhető el.
Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója úgy fogalmazott: büszkék arra, hogy egy ilyen nagy múltú és magas színvonalat képviselő légitársasággal, mint a KLM, immár 95 éves évfordulót ünnepelhetnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Arról is beszélt, hogy a jelenlegi napi öt járat rugalmasan tervezhető utazást biztosít Amszterdam és Budapest között, egyúttal pedig kedvez a két ország közötti turisztikai és kulturális kapcsolatoknak is.