A Svájcot érő hőhullám miatt előkerült a hótakaró alól egy 74 évvel ezelőtt lezuhant C53-as repülőgép roncsa.
A Yahoo News beszámolója szerint a Douglas DC-3-asból kifejlesztett katonai verzió az Egyesült Államok légierejénél szolgált, és nem sokkal a második világháború után zuhant le.
A C-53 Skytrooper az osztrák Tulln városából repült Pisába, amikor a katasztrófa történt 1946. november 18-án.
Az adatok szerint a gép hajózó személyzete úgy döntött, a rossz időjárási körülmények miatt eltér eredetileg tervezett útvonalától, és nagyobb kitérővel érkezik meg az olasz városba. Ki szerették volna kerülni az Alpokat, ezért München-Strasbourg-Marseille-Pisa útvonalat választották.
A feljegyzések szerint a pilóták már a München felé tartó úton zavartak lettek, így fordulhatott elő, hogy terveikkel ellentétben mégis berepültek az Alpok fölé. Innsbruck fölött repültek, amikor erős szél-, és hóviharba kerültek a csapatszállítóval, majd 11 ezer láb magasságban a Gauli gleccserbe csapódtak.
A fedélzeten nyolc utas és négy fő hajózó személyzetet tartózkodott, senki nem élte túl a tragédiát. Bár a svájci hatóságok akciót indítottak a gép és a holttestek megtalálására, ez soha nem járt sikerrel.
Most a hőhullám segített abban, hogy megtalálják a gépet, a gleccser olvadása miatt ugyanis felszínre került a gép roncsa.
A Douglas C-52-es egy a DC-3-asból átalakított csapatszállító, összesen 28 ember szállítására volt alkalmas. Összesen 220 darabot gyártottak belőle.