A repülési adatrögzítőből kinyert információk arra utalnak a hírek szerint, hogy a China Eastern Airlines Boeing 737-esével ugyanaz történt, mint a Germanwings 9525-ös járatával: szándékosan vezették a földnek.

A The Wall Street Journal az ügyet ismerő forrásaira hivatkozva azt írta, a gép megsérült repülési adatrögzítőjéből kinyert adatok szerint az utazómagasságon repülő Boeing 737-800-ast a szarvkormány előre tolásával hirtelen és vélhetően szándékosan szinte függőleges süllyedésbe vitték, amíg a földnek nem ütközött.

A repülőgép azt tette, amit „parancsoltak” neki, és a nyomozást vezető kínai hatóság sem jelezte, hogy műszaki hibát talált volna.

A lap forrásai szerint ezért most a részt vevő amerikai nyomozók munkája elsősorban a pilótákra és az általuk végrehajtott manőverekre fókuszál, bár meglehet az esélye annak is, hogy valaki betört a pilótafülkébe.

A szándékosság feltételezését erősíti az, hogy sem a Boeing, sem a légügyi hatóságok nem dolgoznak biztonsági vagy karbantartási értesítő kiadásán, amelyekben a 737-800-ast üzemeltetők figyelmét hívnák fel az esettel kapcsolatos tanulságokra, vagy ellenőrzéseket, karbantartásokat írnának elő.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A légitársaság a lappal azt közölte: semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a repülőgéppel bármilyen műszaki probléma lett volna, és megismételték korábbi közleményüket, amelyben azt írták, a pilóták egészségügyi, családi és anyagi háttere rendezett volt, a pilótafülkébe való betörést pedig nem tartják életszerűnek. Közölték, hogy a légiforgalmi irányítás, amikor a radarokon észlelte, hogy a repülőgép extrém süllyedésbe kezdett, próbálta hívni a járat személyzetét, ám válasz nem érkezett.

Később a kínai légügy annyit közölt, hogy semmilyen hivatalos információt nem adtak ki a katasztrófáról a médiának, ugyanakkor nem cáfolták a gép szándékos földnek vezetéséről kiszivárgott értesülést.

Mint arról beszámoltunk, a China Eastern Airlines Boeing 737-800-asa március 11-én zuhant le. A B-1791 lajstromjelű, Boeing 737-89P (WL) típusú és kevesebb mint 6 éves repülőgép az MU 5735 számú járatot teljesítette volna Kunmingból Kantonba. A fedélzetén 123 utas és 9 fős személyzet utazott, a katasztrófa után túlélőket nem találtak.

A pilótafülkében zajló kommunikációt és hangjelzéseket rögzítő berendezést (Cockpit Voice Recorder – CVR) a baleset után két nappal, a repülési paramétereket és a gép műszaki adatait naplózó repülési adatrögzítőt (Flight Data Recorder – FDR) pedig hat nappal a katasztrófát követően találták meg. A korábbi közlések szerint mindkét adatrögzítő memóriamodulja súlyosan megrongálódott.

A kínai légügyi hatóság (Civil Aviation Administration of China – CAAC) egy hónappal a katasztrófát követően készítette el az előzetes vizsgálati jelentését, de a dokumentumot nem hozták nyilvánosságra, csak egy kivonatos közleményt tettek közzé.

Az ügy a mostani információk alapján kísértetiesen hasonlít a Germanwings 4U 9525-ös, Barcelona-Düsseldorf járatával történtekre. A 2015. március 24-én történt balesetről kiderült, hogy a mentálhigiénés problémákkal küzdő első tiszt, Andreas Lubitz kizárta a kapitányt a pilótafülkéből, és az Alpok egyik hegyoldalának vezette a gépet, közben pedig egy szót sem szólt. A fedélzeten 144 utas és 6 fős személyzet volt, senki nem élte túl a katasztrófát.