Felmondta az Egyesült Államok az Iránnal az 1955-ben egyebek közt a légiközlekedés biztonságáról szóló szerződést, ezzel biztossá vált, hogy a Boeing nem szállíthat a közel-keleti országnak.

A Flightglobal beszámolója szerint ezen megállapodást kihasználva próbálta irán elérni, hogy az Egyesült Államok oldja fel a közel-keleti országgal szembeni gazdasági szankciókat, így a Boeing újra tudna szállítani az Iran Airnek.

Mike Pompeo külügyminiszter azonban ezt a lehetőséget is bezárta az egyezmény felmondásával. Mint mondta, az egyezmény 39 évvel tovább volt érvényben, mint kellett volna – utalva ezzel az 1979-es iráni forradalomra.

A megállapodás a humanitárius akciókat is szabályozta, Pompeo szerint ezek kivételt képeznek, így nem lesz változás ezek végrehajtásában.

Forrás: Airbus

Az ügy előzménye, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság elrendelte a humanitárius segélyezést és a polgári repülésbiztonságot érintő, Iránnal szembeni amerikai szankciók feloldását. Az ENSZ elsődleges bírói szervének végzése az élelmiszerek, mezőgazdasági termékek, gyógyszerek és orvosi eszközök, valamint a polgári légiközlekedés biztonságát szavatolni hivatott felszerelések iráni exportját érintő büntetőintézkedések felfüggesztését írja elő.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Egyesült Államok augusztus 6-ával tiltotta meg a kereskedelmi repülőgépek értékesítését Iránnak azzal, hogy visszavonta exportengedélyét. Ez a lépés az Airbust is érinti, mert számos alkatrész az Egyesült Államokban készül.

Az Airbus 100, a Boeing pedig 80 gépes rendelést volt kénytelen az Egyesült Államok gazdasági szankciókat tartalmazó intézkedéscsomagja miatt visszamondani. Korábbi adatok szerint a Boeing eddig egyetlen repülőgépet sem szállított Iránnak a korábban megkötött nagy darabszámú megrendelésből, az Airbus pedig csak néhány repülőgépet adott át az Iran Air korábbi óriásrendelésébőlA321-es és A330-as típusokból. A francia-olasz ATR azonban már több regionális repülőgépet átadott a légitársaságnak.