Izlandra a közvetlenül közlekedő diszkont járatoknak köszönhetően már nagyon könnyen és viszonylag olcsón is el lehet jutni Budapestről. Akik már jártak ott, szinte kivétel nélkül azt mondják, hogy ott viszont mindenképpen érdemes kocsit bérelni és azzal bejárni a szigetet. Ha nincs erre lehetőségünk, akkor sem kell lemondani a csodákkal teli ország meglátogatásáról.
Azt szokták mondani, hogy Izlandra minimum egy hétre érdemes elutazni, de csak úgy, ha lehetőséged van kocsit bérelni – azonban mi nem így tettünk. Csupán három napot töltöttünk az országban, és kocsit sem béreltünk, ennek ellenére gyönyörű helyekre jutottunk el. Elmondjuk, hogyan!
A Wizz Air menetrend szerint kedden, csütörtökön és szombaton közlekedik Budapest és Reykjavík között, így megoldható az is, hogy három, négy vagy öt napra utazzunk el a gyönyörű szigetországba.
Izland egyike a világ legdrágább országainak, ezért sokat tudunk spórolni akkor, ha egy hétnél rövidebb időre látogatunk ide. Három nap ugyan nem elég arra, hogy az egész szigetet bejárjuk, de a déli részét, az „arany háromszöget” és a fővárost, Reykjavíkot kényelmesen megnézhetjük.
Autóbérlés nélkül a legegyszerűbb módja Izland bejárásának a buszozás. Ezekre érdemes előre befizetni, mert a legtöbb vállalat kedvezményes áron kínálja online a jegyeket. Ha azonban a személyes vásárlást preferáljuk, akkor sem kell aggódni: Reykjavík belvárosában bármelyik utazási irodában befizethetünk buszos utakra.
Izland leghíresebb turistaútvonala a Golden Circle, azaz az Arany körút vagy Arany háromszög – mindkét megnevezés elfogadott. A körülbelül 300 km-es út három látnivalót érint (innen a háromszög elnevezés): a Thingvellir nemzeti park, a Gullfoss vízesés és a Haukadalur geotermikus terület, a Geysir és Strokkur gejzírekkel. Ez esetben bár az út nagy részét buszon töltjük, az ablakból is lélegzetelállító kilátás tárul elénk.
A túrák busztársaságtól függően 6-8 órásak, és általában reggel 9-től kezdődnek. Az úton a busz további egy-két alkalommal is megáll, elegendő időt hagyva arra, hogy gyönyörködhessünk a tájban. Egy ilyen út ára körülbelül 50 eurótól kezdődik (~16 000 forint).
Egy másik népszerű buszos utazás során Dél-Izlandot fedezhetjük fel. Ez a túra hosszabb és drágább is, mint az előző (70 eurótól kezdődik az ára), viszont öt látnivalóhoz visz el: a Skógafoss és Seljalandfoss vízesések, a Vík nevű falu, a fekete homokos tengerpart (Black Sand Beach) és a Sólheimajökull gleccser.
A túrán páratlan élményben lehetett részünk: a Seljalandfoss vízesés mögé is be tudtunk sétálni, és láthattuk a hatalmas víztömegen átívelő szivárványt, a fekete homokos tengerpart pedig igazán egyedülálló látványt nyújt.
Az egész szigetet persze nem lehet bejárni három nap alatt, azonban ha csak ennyi időt tudsz rászánni az országra, úgy is megéri elutazni: garantáltan nem fogod megbánni!