Optimalizálja repülőgépparkját az Air France–KLM csoport, amely új, érték alapú üzleti modellre áll át. A holdingon belül a francia légitársaság továbbra is érdeklődik a jelenlegieknél hosszabb törzsű A220-as változat iránt.

Forrás: Air France-KLM

Amint korábban megírtuk, befektetők számára tartott prezentációt a héten az Air France–KLM holding.

Benjamin Smith, a csoport vezérigazgatója felvázolta a 2024-ig tartó új stratégiát, amelyben elsőszámú értékként tekintenek a munkavállalókra. Fő célként azt tűzte ki, hogy a légitársaságainak minden tekintetben felül kell múlnia az ügyfelek elvárásait.

A csoport emellett elkötelezett a környezeti szempontból fenntartható működés mellett. A vállalat optimalizálja működési modelljét, ki kívánja használni az európai légitársasági piac konszolidációjából eredő lehetőségeket, nyereséges működés mellett növelné az utasoktól származó bevételeket. Eközben hangsúlyt helyez az ügyféladatok elemzésében rejlő lehetőségekre, fejleszti a törzsutasprogramot, a cargo-, mérnöki- és karbantartási üzletágakat.

A 85 ezer munkavállalót foglalkoztató csoporton belül három légitársasági márka él tovább: az Air France, a KLM és a Transavia.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Amint korábban megírtuk, a Joon és a HOP! márkanevek megszűnnek, utóbbi egy albrandként él tovább.

A hatékonyságjavítás egyik fő stratégiai pillére a flotta egyszerűsítése és modernizációja.

KLM

Fotó: AIRportal.hu

A holland cégnél jelentős mértékben csökkentik a költségeket és javítják a működés hatékonyságát. A KLM jelenleg 49 gépes regionális flottája 52-54 gépesre bővül, a jelenlegi E175 és E190-es típusok mellett megjelenik az új generációs E195-E2.

A keskenytörzsű flotta darabszáma nagyjából szinten marad, a jelenlegi 51 géphez még 1-3 új példány érkezhet és a típuspaletta is változatlan marad a Boeing 737-700, -800 és -900-as gépekkel.

A KLM pillanatnyilag nem tervezi az új generációs keskenytörzsűek, például a 737 MAX forgalomba állítását.

A szélestörzsű flotta jelentősen egyszerűsödik, de emellett jelentősen bővül is, 66-ról 71-73 gépesre. A KLM mindössze két típust, az azonos típusjogosítással repülhető Boeing 787-est és 777-est üzemelteti majd az időszak végére.

A cég kivonja 13 darab A330-200 és -300-as repülőgépét, valamint tíz Boeing 747-400-asát, így megmarad a Boeing 787-9 és -10, illetve a 777-200ER és -300ER a flottában.

A flottakonszolidációnak köszönhetően a jelenlegi ötről háromra csökken az eltérő pilóta-képesítést igénylő típusok száma a cégnél.

Air France

Forrás: Airbus

Az Air France-nál a már folyamatban lévő költségcsökkentés és átszervezés mellett a stratégiai feladatok között szerepel az új munkaügyi és szociális megállapodások megkötése a dolgozókkal.

Ezt lépésről lépésre szeretnének tető alá hozni a meghatározó munkavállalói csoportokkal: pilótákkal, légiutas kísérőkkel és földi dolgozókkal.

A francia légitársaságnál is jelentős feladat a flotta konszolidációja, itt kilencről 5-7-re csökkentik az eltérő pilóta-jogosításokat igénylő típusok számát.

A regionális flottát a jelenlegi 70 helyett 50-60 repülőgéppel képzeli el a francia légitársaság, a keskenytörzsű flotta darabszáma nagyjából szinten marad, 110-115 gépet számlál majd. Utóbbi gerincét továbbra is a keskenytörzsű Airbusok adják majd, de a flottából távoznak a kisebb befogadóképességű A318-as és A319-es változatok, helyettük a kanadai fejlesztésű A220-asokra számít a légitársaság.

A prezentációban kérdőjellel megjelent a már kötelező érvényűen megrendelt hatvan darab A220-300-as mellett egy még nem létező, nagyobb befogadóképességű A220-500-as változat is.

Az Air France 30 darab A220-asra rendelkezik opcióval és további 30-ra vételi joggal, vélhetően ezek esetében szorgalmazza a légitársaság egy még nagyobb befogadóképességű -500-as változat kifejlesztését az Airbusnál.

Ezt a gyártó korábban elképzelhetőnek és megvalósítandónak mondta, miután végeztek a Bombardier-től átvétellel és a gyártás felfuttatásával. Benjamin Smith a közelmúltban már kifejezte érdeklődését a lehetséges újabb és nagyobb variáns iránt.

A keskenytörzsű flottába további 50-60 repülőgép érkezhet a korábbi típusok leváltására, de ezekről a prezentáció nem tartalmaz konkrétumot.

A társaság vélhetően új generációs keskenytörzsűek megrendelését készíti elő, amelyre iparági információk szerint jó eséllyel pályázik az A321neo és akár annak nagy hatótávú LR és/vagy XLR változatai is.

A szélestörzsű géppark a franciáknál is jelentősen bővül majd a jelenlegi 87-ről 118-123 gépre. Mint ismert, a cég nem számol a tíz darab A380-as óriásgépével, távoznak a flottából a még meglévő A340-300-asok is. A hosszú távú flotta az Airbus A330-200, A350-900 (ebből 28-at rendelt a cég), Boeing 787-9, 777-200ER és 300ER típusokra épül majd.

A Boeing 787-9-eseken a jelenlegi 225-ről 247-re emelné a cég a turista ülőhelyek számát, amennyiben erről a légiutaskísérőkkel sikerül megállapodni.

Transavia

Fotó: AIRportal.hu

A csoport low-cost cégénél a jelenlegi 79 gépes flottát évente 5-6 repülőgéppel növelné a csoport.

A Boeing 737-700-as és -800-as okból álló flottából a kisebb befogadóképességű -700-as típus távozik.

A csoport a Transavianál sem tervezi jelenleg az új generációs repülőgépek forgalomba állítását.