Tanúsította az Amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) a Rolls-Royce legújabb, Pearl 15 elnevezésű hajtóművét, amit kifejezetten a Bombardier Global 5500 és 6500 üzleti gépcsaládokhoz fejlesztett a brit vállalat.
Az erőforrás engedélyeit az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és a Kanadai Polgári Légiközlekedési Hatóság (TCCA) már korábban kiadta, de teljes értékű üzemeltetés csak az amerikai engedélyek megszerzése után lehetséges – olvasható a gyártó közleményében.
Dr. Dirk Geisinger, az RR üzleti repülőgép-hajtóművekért felelős divíziójának vezetője elmondta, a tesztidőszak alatt az FAA mellett végig szorosan együttműködtek a Bombardier-vel is, ami hozzájárul a zökkenőmentes forgalomba állításhoz, és a gyártás gyors felpörgetéséhez.
A repülőgépgyártó így hamarosan megkezdheti az új típusú hajtóművek Global 5500 és 6500-as gépekre történő szerelését és átadását, és a vásárlók korlátozás nélkül használhatják azokat gyakorlatilag a világ bármely pontján.
A Pearl 15 különlegessége, hogy kifejezetten a két kanadai üzletirepülőgép-családhoz tervezték, más típuson a jelenlegi tervek szerint nem fogják alkalmazni.
Az új generációs erőforrásban a BR700-asból átvett, hosszútávon bizonyított megoldások mellett több elemet a Rolls-Royce Advance 2 technológiademonstrátor programból emeltek át. A Pearl 15 hatvannyolc kilonewtonos maximális teljesítmény mellett két decibellel halkabb, hét százalékkal kedvezőbb fogyasztású, és húsz százalékkal környezetkímélőbb lett, mint az elődtípusok.
Ezen felül nagyot fejlesztett az RR karbantartási területen is: a gyártó szerint a Pearl 15 az „Intelligent Engine” vízió első megvalósult példája, amikor a termék és a hozzá kapcsolódó háttértámogatás, a Rolls-Royce Corporate Care minden eddiginél jobban optimalizált a digitális technológiák révén, és minden költséget előre jelez a tulajdonosnak a teljes élettartam alatt.
A rendszer szerves része még a hajtóműbe integrált digitális monitorozó rendszer, továbbfejlesztett vibráció érzékeléssel, és kétirányú digitális kommunikációval, ami nagymértékben megkönnyíti a karbantartási diagnosztikát, és az újra konfigurálást.