Elkészült a Boeing az ezredik 787-essel, amely a tervek szerint hamarosan a Singapore Airlines flottájába kerül.
Már előzetes becslésekből is tudni lehetett, hogy 2020-ban elkészül a Boeing új generációs szélestörzsűjének ezredik példánya.
Ez a repülőgép végül a legnagyobb befogadóképességű 787-10-es változatból kerül ki, a Singapore Airlines flottájában 9V-SCP lajstromjellel áll majd forgalomba. Az ezredik Dreamliner március második hetében gördült ki a charlestoni gyár végszerelő csarnokából, és már folyamatban van a berepülése.
Ha a koronavírus-járvány, ennek nyomán pedig az utazási korlátozások miatt bekövetkezett drasztikus forgalomcsökkenés, majd légitársasági kapacitásmérséklés és leállások következtében a szingapúri cég nem halasztja el az átvételét, akkor a gép heteken belül forgalomba állhat.
Erről a példányról eddig nem sok fotó került nyilvánosságra, de annyi már látható, hogy
az első futómű felett egy „1000th 787 Dreamliner” matrica kapott helyet.