A pakisztáni polgári repülési miniszter is megerősítette, hogy a Pakistan International Airlines egy hete balesetet szenvedett Airbus A320-asa az első megközelítés során behúzott futóművekkel, háromszor érintette a hajtóműveivel a futópályát, mielőtt átstartolt volna.
Ghulam Sarwar Khan a Reuters szerint azt mondta, a gépet vezető pilóta nem közölte a légiforgalmi irányítással, hogy problémája lenne a futóművek kiengedésével, ám ezek kiengedése nélkül hajtották végre az első leszállási kísérletet. Ennek során háromszor érintették a hajtóművek a futópályát, ennek nyomai most is ott vannak.
Nem sokkal ez után, az elemelkedést követően a pilóta jelezte, hogy nehezen tudja tartani a magasságot, majd közölte, az A320-as mindkét hajtóműve leállt.
Azt a balesetvizsgálóknak kell kideríteniük, hogy a hajtóművek a futópályának ütődés következtében álltak-e le, és hogy először miért szálltak le a pilóták a futóművek kiengedése nélkül.
A süllyedési profilból a szakértők arra következtetnek, hogy a gép meredekebben és gyorsabban süllyedt az előírtakhoz képest.
„Sok mindent okozhat, ha hozzáütődik a hajtómű a futópályához” – mondta egy meg nem nevezett szakértő a hírügynökségnek, jelezve, hogy a CFM International által gyártott erőforrások alsó részében fontos kiegészítő áttételek és hidraulikapumpák is vannak.
A baleset további részletei a fedélzeti adatrögzítők vizsgálata után ismerhetők majd meg. Ezt, a repülési paramétereket és a berendezések állapotát rögzítő FDR-t a katasztrófa másnapján már megtalálták, de a pilótafülkében zajló kommunikációt és a rendszerek jelzőhangjait rögzítő készüléket (CVR) a korábbi hírekkel ellentétben csak most csütörtökön találták meg.
Mindkét „fekete doboz” adatait Franciaországban, a BEA balesetvizsgáló szervezet laborjában elemzik ki.
A Pakistan International Airlines PK 8303-as járata múlt pénteken zuhant le Karacsi nemzetközi repülőterének futópályájától pár száz méterre, lakóházak közé. Az első megközelítés sikertelen volt, a második próbálkozás során mindkét hajtómű leállt, és már nem értek el a repülőtérig.
A Lahore felől érkező járat fedélzetén 91 utas és 8 fős személyzet volt, csodával határos módon két utas túlélte a balesetet, és bár a gép sűrűn lakott övezetre zuhant, az ott-tartózkodók közül sem halt meg senki, nyolcan szenvedek kisebb-nagyobb sérüléseket.
Nem sokkal a baleset után már előkerültek olyan fotók, amelyeket a lezuhanás előtt pár másodperccel készítettek, ezeken látszik, hogy a hajtóművek enyhén füstölnek, és mindkettő burkolatának alsó részén fekete elszíneződés van, vélhetően sérülés miatt. Később a futópálya ellenőrzésekor nyomokat találtak, de akkor még nem jelentették ki hivatalosan, hogy ezek a PIA Airbusának balesetéhez köthetők.