Akár 2400 eurós környezetvédelmi adót is kivethet Franciaország egy repülésre, ha elfogadják az erről szóló javaslatot. Új légikikötők építését és a meglévők bővítését is megtiltanák.
A Les Echoes francia lap szerint az illetékes minisztérium nyolc javaslatot dolgozott ki a környezetvédelemmel kapcsolatban, amelyekről most kezdték meg a társadalmi egyeztetést, a törvényjavaslatot a kormányzat a hónap végén nyújtja be a parlamentnek.
A nyolc javaslat egyike a repülőjegyek árába beépülő környezetvédelmi adó. Franciaország tavaly már bevezetett egy illetéket, de ez csak pár euróval növelte meg a jegyek árát. A mostani javaslat sokkal radikálisabb áremelkedést hozhat.
A 2000 kilométernél rövidebb utakra kabinosztálytól függően 30-180, az ennél hosszabb járatokra 60-400 eurós illetéket számolnának fel utanként, a privát gépek utasai után a táv hosszától függetlenül 2400 eurós illetéket javasolnak.
E szerint egy hosszútávú járat üzleti osztályára a retúr jegyet 800 euró terhelné. Számítások szerint az illetékből közel 4 milliárd euró folyhat be az államkasszába.
A kormányzat nem titkolt célja, hogy az embereket elrettentse a repüléstől. Emellett a kormányzat azt is felvetette, hogy minden olyan belföldi légi útvonalat be kellene zárni, amelyet helyettesíteni lehet legfeljebb 4 órás, alacsony karbon lábnyomú közlekedési eszközzel, és
rendeletben tiltanák meg az új repülőterek építését, sőt a meglévők bővítését is.
A francia Polgári Repülési Szervezet (DGAC) szerint ha elfogadják ezeket a szabályokat, akkor 14-19 százalékkal csökkenhet a légi utasforgalom, és 150 ezer munkahely kerülne veszélybe, cserébe a kibocsátás mindössze 0,8 százalékkal csökkenne.
A testület hozzáteszi: ha meg akarják ölni a légiközlekedést és a légitársaságokat, akkor tökéletes irányba haladnak.
Kiemelték továbbá, hogy csak a légicégekkel fizettetnének ekkora adót, miközben a repülés a széndioxid-kibocsátásnak csupán a 4 százalékáért felel, szemben a földi közlekedéssel, amely az emisszió 90 százalékát adja.