Bevezeti a francia kormány a korábban belengetett környezetvédelmi illetéket, emiatt átlagosan 16,5 euróval emelkedik a jegyek ára 2020-tól.

A Reuters hírügynökség szerint Elisabeth Borne közlekedési miniszter a keddi bejelentéskor azt mondta: 2020-ban fokozatosan vezetik be az új adóformát, számításaik szerint évente 180 millió euró bevétel származik majd belőle, amelyet Franciaország közlekedésének fejlesztésére fordítanak majd.

A tervek szerint minden Franciaországba tartó, vagy onnan induló, valamint belföldi járatra kiterjesztik az illetéket.

A tájékoztatás szerint turista osztályú jegyekre 1,5, az unión belüli business class jegyekre 9, az unión kívülre tartó járatra megváltott business jegyekre pedig 18 euró környezetvédelmi illeték rakódik.

Fotó: AIRportal.hu

A hírre az Air France részvényeinek értéke a párizsi tőzsdén 4,5, a Lufthansáé a frankfurti piacon 2,5 százalékot csökkent.

Hirdetés

A miniszter még júniusban lengette be az új adófajta bevezetését, akkor még a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését jelölték meg célként. A mostani bejelentéskor még nem lehet tudni, hogy milyen közlekedési beruházásokat valósítana meg a francia kormány.

Az ország emellett Hollandiával közösen továbbra is azért lobbizik az unióban, hogy az európai közösség szüntesse meg a kerozin adómentességét.

A franciák emellett azt is elvárják az Európai Bizottságtól, hogy hozzon nyilvánosságra minden releváns, tanulmányban szereplő adatot például arról, hogy a légiközlekedést az unió államaiban milyen adóteher sújtja.

Korábban a franciáknál előkerült olyan javaslat is, amely betiltana minden olyan belföldi légi járatot, amelyet legfeljebb 5 órás vasúti utazással ki lehet szolgálni.

A légitársaságokat tömörítő Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a júniusi, szöuli közgyűlésén is foglalkozott a kérdéssel, álláspontjuk szerint a kormányoknak nem plusz adókat kellene kivetnie a jegyárakra a környezetvédelem jegyében, hanem olyan projekteket kell támogatniuk, amelyek a fenntartható üzemanyagok terjedését segítik.

Hirdetés