A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője megszerezte a WELL Health-Safety Rating igazolást, amely szerint minden szükséges lépést megtesz az utasok és a személyzet biztonsága, valamint egészségük védelme érdekében.
A Budapest Airport a koronavírus-járvány idején is élen járt az egészségügyi intézkedések bevezetése terén, mint az alapos takarítás, a kézfertőtlenítők kihelyezése, a légcsere biztosítása, ezek jelentős részét máig fenntartja – emlékeztet a reptér-üzemeltető közleménye.
Hozzáteszik: a pandémia az elmúlt években arra is rámutatott, hogy épített környezetünk minősége milyen nagy szerepet játszik egészségünk megőrzésében, épp ezért a Budapest Airport áttekintette és továbbfejlesztette a biztonságos utasélményhez szükséges folyamatait, az egészségvédelem mellett kiemelt figyelmet fordítva a vészhelyzeti készültségre is.
Annak érdekében, hogy ezeket a folyamatokat a lehető legtöbb oldalról megvizsgálja és válságálló működését alátámassza, a cég jelentkezett a WELL Health-Safety Rating nemzetközi minősítéshez szükséges szigorú akkreditációs folyamatra.
A minősítés célja, hogy a vállalatokat támogassa a személyzet, a látogatók és más érdekelt felek egészségének megóvásában.
A vizsgálat öt területre terjed ki: takarítási és fertőtlenítési eljárások, vészhelyzeti készültségi programok, egészségügyi szolgáltatási erőforrások, levegő- és vízminőség-menedzsment, illetve az érdekelt felek bevonása és a kommunikáció.
A folyamat a WELL Health-Safety pecsét megszerzésével zárul, amely egy adott vállalat elkötelezettségét jelzi az általa működtetett épület látogatóinak egészsége és jóléte iránt.
A minősítési folyamatra jellemzően irodaépületek és szállodák üzemeltetői vállalkoznak, a repülőterek sorában viszont a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az egyik első, amely elindult ezen, és az utasforgalmi-közösségi területekre vonatkozóan meg is szerezte azt.
A minősítést korábban európai légikikötő nem, kizárólag amerikai és kanadai létesítmény kapta meg.
„A repülőtér termináljai egészségvédelmi és biztonsági szempontokból is speciális területnek számítanak. Egyetlen nap alatt akár több mint ötvenezer ember is megfordulhat itt, munkatársaink pedig a nap 24 órájában teljesítenek szolgálatot. Egy ilyen, sokféle helyről érkező embereknek helyet adó, nyüzsgő létesítmény biztosítása kiemelt odafigyelést és szakértelmet, és sok esetben különleges eszközöket igénylő feladat” – mondta Eiszrich László, a Budapest Airport műszaki vezérigazgató-helyettese.
Hozzátette: „A minősítési folyamat során szigorú feltételeknek kellett megfelelnünk, a terminálok tisztasága, a levegő és a víz minősége mellett azt is megvizsgálták a szakemberek, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén mennyire válságálló a Budapest Airport stratégiája. Büszke vagyok rá, hogy kiálltuk a próbát, hiszen ez is mutatja, hogy a repülőterünk teljesen biztonságos.”
A világjárvány lecsengésével több intézkedés is érvényben maradt, például az érintésmentes megoldások előnyben részesítése és a kihelyezett kézfertőtlenítő állomások. A Budapest Airport emellett kiemelt figyelmet fordít a terminálok levegőminőségére, valamint a személyzet egészségének védelmére: munkatársai számára több egészségügyi szolgáltatáshoz biztosít hozzáférést, a koronavírus-járvány kapcsán pedig kifejezetten támogatta az immunizációt, vagyis az oltás felvételét.
A most megszerzett WELL Health-Safety Rating tanúsítvány elismeri a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér elkötelezettségét az egészségügyi és biztonsági intézkedések előtérbe helyezése iránt, összhangban az ICAO Tanács Légiközlekedés Fellendítési Munkacsoportjának ajánlásaival, az EASA és az ECDC közös Légiközlekedési Egészségügyi és Biztonsági Protokolljával és az ACI EUROPE egészséges repülőtéri utasélmény biztosítására vonatkozó irányelveivel.