Egy felszálló áruszállító repülőgépről levált darabot látott az erős szélben sodródni egy szemtanú a pestszentlőrinci temető felett, a Hungary Airlines vizsgálja az esetet, de nem észleltek rendellenességet.
A légitársaság az AIRportal.hu-hoz eljuttatott közleményében azt írta, a Hungary Airlines tudomására jutott egy Facebook-bejegyzés, amely szerint a mai HUA 111-es járat felszállásakor a pestszentlőrinci temető környezetében egy „aranysárga lehulló darabot” véltek látni.
Kiemelték: a repülőgép személyzetétől származó információk és a repülőgép rendszereiből folyamatosan érkező adatok, továbbá az illetékes hatóságoktól kapott információk alapján jelenleg semmi nem támasztja alá a bejegyzésben foglaltakat.
„A járat folytatja a menetrend szerinti repülését, társaságunk a repülésbiztonságot érintő körülmények változása esetén a szükséges intézkedéseket megteszi. Légitársaságunk számára a biztonság elsődleges” – teszik hozzá.
Az ügy előzménye, hogy a Légiközlekedés, Repülés, PlaneSpotting Facebook-csoport egyik tagja jelezte, hogy egy felszálló repülőgépről levált darabot látott a pestszentlőrinci temető felett az erős szélben sodródni a levegőben, amely a Gloriett-telep környékén érhetett földet. A szemtanú a hatóságokat értesítette, az AIRportal.hu a poszt alapján továbbította az információt a légitársaságnak is.


















