Öt éven belül 80 százalékkal fogja növelni utasszámát a Ryanair Budapesten, a legújabb útvonal East Midlands, több járaton is sűrít a cég – jelenette be Horváth Evelin, a Ryanair magyarországi marketing menedzsere Budapesten.
Tájékoztatása szerint az új járat mellett a berlini és nürnbergi járatok nyáron is közlekednek majd (mindkettő a hét minden napján). A Brüsszel-Charleroi (heti 9), Milánó Bergamo (napi 1) és Velence Treviso (heti 3) járatok számát sűríti a légitársaság. A jövő évi nyári menetrendben összesen 23 útvonalat kínál és heti 118 járatot üzemeltet majd az ír diszkont Budapestről.
A Ryanair a jövő évben 2,1 millió utasra számít Budapesten, amely 12 százalékos bővülést jelent az idei évhez képest. Ez mintegy 15 százalékos piaci részesedést jelent majd a teljes ferihegyi utasforgalomból – mondta.
A cég tervei szerint 5 éven belül utasszámukat tovább növelik Budapesten, várakozásaik szerint ez a jelenlegihez képest 80 százalékkal több Ferihegyről induló, vagy érkező utast jelent majd.
A Ryanair utasforgalma a cég számításai szerint 150 millió euró bevételt hoz a magyar turisztikai szektornak.
Horváth Evelin kérdésre válaszolva közölte továbbá, hogy a légitársaság továbbra is tárgyal egy esetleges debreceni járatnyitásról a repülőtérrel, de megegyezés egyelőre nem született a felek között.
Matthias Wenk, a légitársaság marketing igazgatója a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a poggyászdíjakat is beszámítva a Ryanair átlagosan 24 százalékkal olcsóbb jegyeket kínál, mint itthoni legnagyobb konkurensük, a Wizz Air.
Az AIRportal.hu azon kérdésére, hogy újabb gépek bázisoltatásával, újabb járatok nyitásával mikor akarják felvenni a versenyt a magyar hátterű diszkonttal, Wenk úgy válaszolt: kapacitásban már most is versenyképesek a Wizz Airrel, arra azonban nem tért ki, hogy a mostnai három gép mellé mikor érkezik újabb.
Wenk azt is hangsúlyozta, hogy tartósan alacsonyan tudják tartani a jegyárakat. Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a jövő évi kerozinszükségletük 80 százalékát már lekötötték, így a várhatóan emelkedésnek induló jegyzésárak sem lesznek kihatással a jegyárra.