Még idén közigazgatási egyeztetésre bocsáthatják a drónok szabályozásáról szóló rendelettervezetet – közölte a honvédelmi miniszter szerdán, a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában.
Simicskó Istvánt Demeter Márta, szocialista országgyűlési képviselő kérdezte írásban arról, hogy a tervek szerint halad-e a drónok alkalmazásáról szóló jogi szabályozás kidolgozása.
Írásbeli válaszában a miniszter kifejtette: a légi közlekedésről szóló törvényben szereplő felhatalmazás alapján a pilóta nélküli állami légi járművek repülésének, a pilóta nélküli állami légijármű-rendszerek üzemeltetésének, a kezelő személyzet képesítésének, egészségügyi alkalmasságának követelményeiről, valamint az azokkal kapcsolatos hatósági eljárás részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet előkészítését a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal (HH) végzi.
Kifejtette: a hivatal előzetes szakmai egyeztetést folytatott az Országos Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Terrorelhárítási Központ, a Készenléti Rendőrség, a Légirendészeti Parancsnokság, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Nemzeti Adó és Vámhivatal, a Belügyminisztérium, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Közlekedésbiztonsági Szervezet, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. szakértőinek a részvételével.
Simicskó István kitért arra is, hogy a nemzeti szabályozás kialakítása során – Magyarország NATO- és EU-tagságára figyelemmel – törekedni kellett arra, hogy az a NATO, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) és az Európai Védelmi Ügynökség iránymutatásaival is harmonizáljon. Ezen szervezetek az egységes szabályozás érdekében 2016 első félévében több új iránymutatást is kiadtak, amelyek vizsgálata, figyelembevétele lassította a „kodifikációs folyamatokat” – írta Simicskó István, hozzátéve: az átdolgozás után megtörtént a jogszabálytervezet honvédelmi tárcán belüli szakmai egyeztetése.
A rendelettervezetet júliusban elküldik az érintett magyarországi és külföldi szakmai szervezeteknek előzetes szakmai véleményezésre, és ezután várható majd a közigazgatási egyeztetés – írta a honvédelmi miniszter.