Az Air France több légi-utaskísérője is jelezte, hogy nem hajlandó muszlim fejkendőt viselni Teheránban, ahova április közepén indítja újra járatát a francia légitársaság – közölte a francia polgári légiközlekedésben dolgozók országos szakszervezete (SNPNC).
A Franciaország és Irán közötti diplomáciai enyhülésnek köszönhetően az Air France nyolc év szünet után április 17-től indítja újra teheráni járatait.
A személyzetnek elküldött belső feljegyzésben a légitársaság arra kérte a női légi-utaskísérőket, hogy „a repülés ideje alatt nadrágot és bő zakót viseljenek, a repülőgépből való kiszálláskor pedig kendővel takarják el a hajukat” – mondta vasárnap Christophe Pillet, az SNPNC üzemi tanácsának képviselője a francia közszolgálati televízió internetes oldalának.
„Naponta kapunk hívásokat aggódó stewardessektől, akik azt mondják, hogy nem akarják viselni a fejkendőt” – hangsúlyozta a szakszervezeti képviselő, aki a pénteki egyeztetésen azt kérte a vezetőségtől, hogy önkéntes alapon válogassák ki a légi-utaskísérőket a teheráni járatra, annak érdekében, hogy senkinek ne sérüljön a lelkiismereti szabadsága.
„A vezetőség kitart az álláspontja mellett, miközben hónapok óta jeleztük a problémát. Szankciókkal fenyegeti azokat, akik nem hajlandók (betartani az utasítást)” – mondta Christope Pillet. Álláspontja szerint az Air France-nak még bőven van ideje számba venni az önkéntesen jelentkezőket, akik elegendően vannak ahhoz, hogy biztosítsák a járaton a megfelelő számú személyzetet.
Az Air France egyébként arra hivatkozik, hogy a személyzetnek „mint minden külföldi látogatónak, tiszteletben kell tartania annak az országnak a törvényeit, ahova belép”.
„Az iráni törvények alapján a hajviseletet eltakaró fejkendő viselete a nyilvános helyeken minden nőnek kötelező az országban. Ezt a kötelezettséget, amely a repülés ideje alatt nem alkalmazandó, minden, az Iránba közlekedő nemzetközi légitársaság tiszteletben tartja” – hangsúlyozta a vezetőség.
A légitársaság arra is felhívta a figyelmet, hogy a fejkendő viselése az Air France bizonyos célállomásain nem újdonság, hiszen Szaúd-Arábiában is kötelező, és nyolc évvel ezelőtt is ez volt a szabály a Teheránba közlekedő járatokon.
Az Air France decemberben jelentette be, hogy április 17-től hetente háromszor újraindítja Párizs-Teherán járatát, amelyet 2008-ban az iráni nukleáris program miatt meghirdetett nemzetközi szankciók miatt függesztett fel.