Közeledik a végleges megállapodáshoz a Ryanair a portugál TAP-pal, valamint a Norwegian Air Shuttle-lal a ráhordójáratok üzemeltetéséről, Michale O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá az együttműködésről.
Az ATW Online cikkében idézte a vezérigazgatót, aki azt mondta, a norvégokkal egyelőre jobb ütemben haladnak a tárgyalások, míg az Aer Lingussal nem tudtak megegyezni. A koncepció lényege, hogy a Ryanair, mint diszkont légitársaság ráhordana a hagyományos légicégek hosszútávú járataira, bár arról egyelőre nincsenek információk, hogy ez code-share megállapodást is jelent-e. Az írek korábban azt is elképzelhetőnek tartották, hogy az Air France-KLM, a Lufthansa és az IAG is igénybe vehet ilyen szolgáltatást a diszkontoktól.
Bár O’Leary szerint a Ryanair üzemének töredékét teheti ki a ráhordó járatok üzemeltetése, azért szeretnék ezt meglépni, mert a nagy hagyományos légitársaságok is errefelé mozdulnak el. Példaként említette a Vueling hasonló együttműködését az anyavállalat IAG többi tagtársaságával.
Kenny Jacobs, a légitársaság kereskedelmi vezetője azt mondta, a terrortámadások miatt az európai turizmus most Spanyolországra és Portugáliára fókuszálódik, ez pedig optimális helyzetet teremthet az együttműködésre.