Folytatja költségei csökkentését a gazdálkodási nehézségekkel küszködő Air Berlin légitársaság. Ennek keretében Stefan Pichler vezérigazgató és a vezetés nyolcvan tagja lemond jövedelmének 5-10 százalékáról – írja a Spiegel magazin.
A Spiegel értesülése szerint a légitársaságnál a túlórákat ezentúl előre be kell jelenteni és engedélyeztetni kell a vezetéssel, valamint ha lehet, szabadnappal kell ellentételezni. A lap szerint a társaság pilótái lemondanak az idei évre már kialkudott négy százalékos béremelésről.
A légitársaság szóvivője az AFP hírügynökség megkeresésére megerősítette a lap értesülését, bár részletekbe nem bocsátkozott és nem nevezte meg az intézkedésekkel megtakarítani tervezett összeget sem.
Az Air Berlin a folyamatban lévő szerkezetátalakítással – működési költségeinek csökkentése és forgalmának a növelése érdekében – a legkifizetődőbb járatokra és reptéri csomópontokra akarja összpontosítani tevékenységét. A program leépítéseket is magában foglal.
A Lufthansa után a második legnagyobb német légitársaság, az Air Berlin több szanálási program és számos vezetőcsere ellenére is már hosszú ideje veszteséges. Az elmúlt hét évben a társaság csak egy alkalommal ért el nyereséget.
Harminc százalékos tulajdonosa, az Etihad légitársaság is részesítette már pénzügyi támogatásban. Jelenlegi vezére, az egy éve hivatalban lévő Stefan Pichler az idei évre ígérte nyereségessé tenni a társaságot.
Az Air Berlin 2015 harmadik negyedévében 1,3 milliárd eurós forgalom után már 56,2 millió euró nyereséget ért el az egy évvel korábbi jelentős veszteséggel szemben. A negyedik negyedéves eredményt a társaság áprilisban teszi közzé.