A Boeing befejezte a leghosszabb törzsű Dreamliner változat, a 787-10 részletes terveinek elkészítését. Az amerikai repülőgépgyártó mérnökei közel két héttel a kitűzött határidő előtt készültek el a tervekkel, amely a program egyik jelentős mérföldköve egyben – közölte lapunkkal a Boeing.
A részletes tervezés lezárása azért is nagyon fontos mozzanat minden fejlesztési programban, mert a tervek pontos információval szolgálnak az egyes elemek, szerszámok elkészítéséhez és a kapcsolódó beszerzési folyamatok megkezdéséhez.
Az első 787-10 repülőgép összeszerelése 2016-ban kezdődik, a típus szűzrepülését 2017-re tervezik, az első átadást pedig 2018-ban.
A meghosszabbított törzsű 787-10-es változat a 2014-ben forgalomba állt 787-9-es változattal 95%-ban megegyezik, melynek köszönhetően a Boeing jelentősen csökkentette a gyártás költségeit, kockázatait és komplexitását. Az egyezés előnyös az üzemeltető légitársaságok számára is gazdasági és üzemeltetési szempontokból is.
A 787-10 Dreamliner típusra eddig 164 megrendelés érkezett kilenc vásárló részéről. A repülőgép hatótávolsága 11.910 km lesz és 25%-kal hatékonyabb üzemanyag felhasználást biztosít elődjeinél, valamint 10%-kal jobb mutatókkal rendelkezik a konkurencia hasonló kapacitású típusánál – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében az amerikai gyártó.