Az Emirates Csoport bejelentette a 2015-2016-os üzleti év első féléves eredményeit, amelyek folyamatos üzleti növekedést és kiváló teljesítményt mutatnak.

Fotó: Emirates | © AIRportal.hu

Fotó: Emirates
  • A Csoport a 2015-16-os pénzügyi év első félévében 65%-kal, összesen 3,7 milliárd dirhamra (1 milliárd dollár) növelte a nyereségét. 46,1 milliárd dirhamos (12,6 milliárd dollár) árbevételét ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az amerikai dollár más valutákkal szembeni erősödése.
  • Az Emirates 25,7 millió utast szállított az április elejétől szeptember végéig terjedő időszakban, ami 10%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A flottáját kilenc új repülőgéppel bővítette a légitársaság, ami összesen 14%-os kapacitásnövekedést eredményezett.
  • Az Emirates Csoport áruszállítással, földi kiszolgálással, fedélzeti catering-gel és utazásszervezéssel foglalkozó tagja, a dnata kétszámjegyű bevétel- és nyereségnövekedést ért el, ami arra vezethető vissza, hogy a nemzetközi akvizíciók keretében a vállalathoz került Stella Group és a Toll dnata eredményei első alkalommal kerültek konszolidációra.

Az Emirates Csoport a 2015-2016-os üzleti év első félévében 46,1 milliárd dirhamos (12,6 milliárd dollár) bevételt ért el, ami 2,3%-kal alacsonyabb az egy évvel ezelőtti, 47,2 milliárd dirhamos eredménynél. A bevételcsökkenés mögött többek között az amerikai dollár más valutákkal szembeni erősödése áll.

A Csoport az egyik legjobb félévét zárta idén, nettó 3,7 milliárd dirhamos (1 milliárd dollár) profittal, ami 65%-kal haladja meg a tavalyi eredményeket. A Csoport pénzforgalmi helyzete 2015. szeptember 30-án 14,8 milliárd dirhamnál járt (4 milliárd dollár), ez 2015. március 31-én 20 milliárd dirham (5,5 milliárd dollár) volt. A különbség a légitársaság folyamatban levő beruházásaival magyarázható, amelyek leginkább új repülőgépek beszerzésére, a légi utaztatással kapcsolatos infrastrukturális projektekre és üzleti akvizíciókra terjednek ki.

„A főbb számainkat nagymértékben befolyásolta az amerikai dollár magas árfolyama. A devizaárfolyam-ingadozások, a régiós konfliktusok és a világ számos részére jellemző gyenge üzleti kilátások mérsékelték az alacsonyabb üzemanyagárak pozitív hatását a 2015-16-os pénzügyi évünk első felében. Ettől függetlenül azt a döntés hoztuk, hogy üzemanyag vásárlásaink során nem élünk hedge-el– és ez a döntés kifizetődőnek is bizonyult az olajárak enyhülésével. Az Emirates úgy döntött, hogy az alacsonyabb olajárakból származó megtakarításokat az utasai élvezzék azáltal, hogy az utazási üzemanyag-felárakat és az úti hálózaton belüli árakat csökkentette” – mondta el Őfelsége Ahmed bin Saeed Al Maktoum Sejk, az Emirates Airline és Csoport elnök-vezérigazgatója.

„Az, hogy a Csoport az egyik legnyereségesebb első félévét tudja maga mögött, az üzleti tevékenységeink eredményességét igazolja. Az év első hat hónapjában az Emirates és a dnata kapacitásait és globális jelenlétét egyaránt növelni tudta – organikusan, illetve a dnata esetén stratégiai akvizíciókon keresztül. A jövőben is folytatjuk hatékonyságunk fejlesztését a legfőbb erősségeink kiaknázásával, illetve ügyfeleinknek a legjobb szolgáltatások biztosításával. Ezzel egy időben szemmel tartjuk a stratégiai fejlődési lehetőségeket, és éberek maradunk, hogy hatékonyan reagálhassunk az esetleges külső kihívásokra” – tette hozzá Őfelsége.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Csoport tovább növelte a foglalkoztatottak számát az elmúlt hat hónapban, akik így összesen több mint 87000 főt számlálnak, ez pedig 4 %-os növekedést jelent a 2015. március 31-i adatokhoz képest.

Az Emirates légitársaság teljesítménye

Az üzleti év első hat hónapjában az Emirates 13 széles törzsű modellt szerzett be, 8 darab A380 modellt és 5 darab Boeing 777-est. A légitársaság 4 régebbi repülőgépet vont ki a forgalomból – ezt is figyelembe véve összesen kilenc repülőgéppel növelte a flottát, emellett további 16 új repülőgép átvételére vár az üzleti év végéig, 2016. március 31-ig. Az Emirates a globális útvonalhálózatát is újabb négy célállomással bővítette: Balival, Orlandóval, Multánnal és Mashdaddal. Szeptember 30-tól az Emirates globális útvonalhálózata így 147 célállomást foglal magában, összesen 79 országot érintve. Az útvonalakhoz november 3-án Bologna is csatlakozott, illetve 2016. február 1-jétől Panamaváros is elérhetővé válik az Emirates utazói számára.

A világ legnagyobb A380-as és Boeing 777-es légiflottájával rendelkező Emirates továbbra is kiváló összeköttetéseket ajánl utasainak, mindössze egy dubaji átszállással.

A 2015-2016-os pénzügyi év első félévében az Emirates nettó nyeresége 3,1 milliárd dirham volt (849 milliárd dollár), ami 65%-kal múlja felül a tavalyi hasonló időszak eredményeit. Ez egyrészt tükrözi az alacsonyabb üzemanyag-árakat, másrészt a légitársaság képességét arra vonatkozóan, hogy egyszerre tud az utasok igényeinek megfelelni és kapacitást növelni, mindezt olyan külső kihívások mellett, mint a folyamatos regionális instabilitás, a számos régiót érintő gazdasági problémák és az egyre fokozódó versenyhelyzet, ami negatívan befolyásolja a nyereséget.

Átlagosan az üzemanyag-árak 41%-kal csökkentek a tavalyiakhoz képest. Az üzemanyag továbbra is a légitársaság költségeinek legnagyobb hányadát teszi ki, idén a működési költségek mintegy 28%-áért volt felelős, míg egy évvel ezelőtt 38%-áért.

A férőhely-kilométerben mért rendelkezésre álló kapacitás 16%-kal, míg az utaskilométerben mért utasforgalom 11%-kal nőtt. Ezzel szemben a légitársaság ülőhely-kihasználtsága 78,3 %-ra csökkent az egy évvel ezelőtti 81,5 %-hoz képest. Az Emirates 25,7 millió utast szállított április 1-je és szeptember 30-a között, ami közel 10%-os növekedést jelent az előző év adataihoz képest. A cargo áruforgalma ugyancsak 10%-kal nőtt, összesen 1,25 millió tonnára, ami egy erős, a piaci trendeknek is ellentmondó teljesítmény.

Utóbbi jól szemlélteti a légitársaság folyamatos üzleti növekedését, mind a rendelkezésre álló kapacitás, mind a szállított forgalom szintjén, még akkor is, ha a múlt évi bázisidőszakot korrigáljuk azzal a bevételkieséssel, amit a Dubaji Nemzetközi Repülőtér felszállópálya-bővítése okozott, amely során a légitársaság ideiglenesen 17 repülőgép működését függesztette fel.

Az Emirates bevétele a más működtetési jövedelmekkel együtt összesen 42,3 milliárd dirham volt (11,5 milliárd dollár), ami 4%-kal múlja alul a múlt évi 44,2 milliárd dirhamos (12 milliárd dollár) bevételt. Ez egyrészt a kedvezőtlen valuta árfolyamnak köszönhető – vagyis az amerikai dollár más valutákkal szembeni erősödésének–, másrészt az alacsonyabb viteldíjak hatásaként tudható be, ami annak az eredménye, hogy az üzemanyag-költségekből eredő megtakarítások egy részét az Emirates átengedi utasainak.

A dnata teljesítménye

A dnata infrastrukturális és operacionális befektetésekkel növelte tovább nemzetközi üzleti jelenlétét, amely immáron a világ 74 országára terjed ki. A 2015-2016-os üzleti év első félévében a dnata nemzetközi tevékenységei az összbevételének 67%-át tették ki.

A dnata bevétele, más működtetési bevételekkel összevonva összesen 5,2 milliárd dirhamot ért el (1,4 milliárd dollár), ami erős, 27%-os növekedést jelent a múlt évi 4,1 milliárd dirhamos eredménnyel (152 millió dollár) szemben. Összességében 64%-kal nőtt a dnata nyeresége, amely 557 millió dirhamot (152 millió dollár) ért el. Ez a kiemelkedő eredmény a dnata legnagyobb felvásárolt vállalatainak, a Stella Groupnak és a Toll dnata-nak első alkalommal történő konszolidációjára vezethető vissza. Emellett a tavalyi év teljesítményét negatívan befolyásolta a Dubaji Nemzetközi Reptér futópályájának ideiglenese bezárása.

A dnata reptéri szolgáltatásai maradtak továbbra is a bevételének fő forrásai, összesen 2,4 milliárd dirhamot tettek ki (645 millió dollár), 21%-kal túlmutatva a múlt évi eredményeken. A növekedés egyrészt betudható a reptéri szolgáltatások és cargo kezelési divízió belső összehangolásának, másrészt szerepet játszik benne az ausztrál és az európai felvásárlásokkal kiegészült, folyamatosan erősödő nemzetközi tevékenysége is. A növekedés másik összetevője a már korábban említett dubaji reptéri kifutópálya ideiglenes bezárása 2014-ben, amely a tavalyi évben bevételkiesést okozott.

A dnata tevékenységein keresztül kezelt repülőgépek száma 21%-kal, összesen 169,951 darabra nőtt. A vállalat továbbá 917,065 tonna teherárut szállított, ezzel 10%-os növekedést érve el a tavalyi év azonos időszakának eredményeihez képest.

Az elmúlt 18 hónap alatti nemzetközi felvásárlásoknak köszönhetően a dnata utazási szolgáltatási tevékenységéből származó jövedelme 1,7 milliárd dirhamot (469 millió dollár) tett ki, ami 90%-os növekedést jelent a tavalyi évhez viszonyítva. Az utazási divízió bővítette nemzetközi kínálatát a Stella Group felvásárlásával, ami a divízió nettó eladásait 62%-kal növelte meg, 6,2 milliárd dirhamra (1,7 milliárd dollár).

A dnata fedélzeti catering-je összesen 0,9 milliárd dirhammal (257 millió dollár) járult hozzá a cég összbevételéhez, ami 8%-os csökkenést jelent a tavalyi számokhoz képest. A fedélzetre felvitt ételek száma* meghaladta a 32,7 millió tál ételt az üzleti év első félévben, 4%-kal túlmutatva a tavalyi 31,4 millió adagon.

*A „fedélzetre felvitt ételek száma” definícióját 2015-ben az iparági sztenderdekhez igazította az Emirates, az előző év adatait is visszamenőleg módosítva az új definíciónak megfelelően.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!