Ma 20 éve, hogy a Malév elindította az első észak-amerikai charterjáratát. A Ferihegyről Clevelandbe tartó utat a nemzeti légitársaság első nyugati gyártmányú szélestörzsű utasszállító repülőgépe, egy Boeing 767-300ER teljesítette.

A Malév HA-LHC lajstromú Boeing 767-375(ER) típusú repülőgépe 1992 májusában Frankfurtban. (Fotó: Axel J. - Airliners.net / A Szerző engedélyével.) | © AIRportal.hu

A Malév HA-LHC lajstromú Boeing 767-375(ER) típusú repülőgépe 1992 májusában Frankfurtban.
(Fotó: Axel J. – Airliners.net / A Szerző engedélyével.)

1992. június 26-án indult először utasokat szállító, magyar felségjelzésű sugárhajtású repülőgép az észak-amerikai kontinensre. A 20 évvel ezelőtti jeles napon, ami péntekre esett a Malév egy Boeing 767 típusú repülőgéppel indult neki a transzatlanti útnak.

A Budapestről közvetlenül az Ohio állambeli Clevelandbe tartó tengerentúli járatot a Malév HA-LHC lajstromjelű, újonnan bérelt Boeing 767-300ER típusú repülőgépe teljesítette. A mérföldkőnek számító eseményről a Malév Légiutaskísérő Osztálya emléklapot is kiállított, amely tanúsága szerint az első észak-amerikai járatot 10 fős kabinszemélyzet szolgálta ki. A repülőgép másnap, június 27-én indult vissza a Cleveland Hopkins nemzetközi repülőtérről Ferihegyre.

A magyar nemzeti légitársaság 1991-ben döntött róla, hogy hosszú távú járatainak üzemeltetésére az amerikai repülőgépgyár 1981-ben bemutatott kéthajtóműves szélestörzsű típusát, a B767-est választja. A vállalat 1991. április 18-án két megnövelt hatótávú 767-200ER (Extended Range) változatot rendelt közvetlenül a Boeingtől. A magyar fél hajtómű választása a General Electric CF6-80C2B4F típusára esett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Amíg a Malév az újonnan rendelt két darab B-767-200ER típusú repülőgépének elkészültét várta, a Guinness Peat Aviation (GPA) lízingcég felajánlott egy megnövelt hatótávú 767-300-ast, amely eredetileg a Canadian Airlines repülőgépe lett volna. A kanadai megrendelő visszalépését követően a China Southern Airlines jelentkezett a gépért, de a kínai légitársaság nem tudott gondoskodni az azonnali átvételről, türelmi időt kért. A hosszú távú járatindítási lázban égő Malévnek kapóra jött a kedvező konstrukcióban kínált, épp General Electric hajtóművekkel szerelt 767-es, így elfogadta az ajánlatot.

A megállapodást követően a vadonatúj, a gyártósorról 1992. március 31-én legördült repülőgépet még Seattleben a Zsótér László-féle arculatterv szerint átfestették, és a Boeing gyár repülőteréről HA-LHC lajstrommal Ferihegyre repülték. A Malév első Boeing 767-ese április 26-án 10 óra 42 perces nonstop repülés után érkezett meg a magyar főváros repülőterére. Így lett a magyar repüléstörténet első nyugati gyártmányú szélestörzsű típusa egy Boeing 767-300ER.

A 25864/426 gyári számú Boeing 767-375(ER) öt hónapos Malév szolgálata alatt hosszú távú charter-járatokat teljesített amerikai és japán célállomásokra, de számos rövidebb, európai desztinációra is repült, hogy a személyzet minél többet gyakorolhassa a Malév leendő új típusának üzemeltetését. Az egykori Malév újság, a Légiközlekedés 1993 októberében megjelent cikke alapján konkrét szám is idézhető, az utaskísérői tapasztalatokról szóló írás szerint 1992-ben „67 fő ismerkedhetett meg a B767-300-as géppel és a hosszú távú repülés sajátosságaival.”

A Malév első HA-LHC lajstromú Boeing 767-es repülőgépe (két 767-300-as repült ezzel az azonosítóval a Malévnél) a lízingszerződés lejártával 1992. október 29-én átadásra került a China Southern Airlinesnak, ahol B-2562 lajstrommal szolgált egészen 1997-ig, amely év január 15-éjén a LAN vette át a repülőgépet. A chilei légitársaság flottájában CC-CRH lajstrommal, 2009 óta wingletekkel ellátva teljesít szolgálatot a magyar repüléstörténet első Boeing 767-ese.

A Malév 1992 és 2008 között üzemeltette a Boeing 767-es típust. A 16 éves üzem alatt kétféle típusváltozat fordult meg a vállalat flottájában, a -200ER és a 6.43 méterrel hosszabb törzsű, -300ER.

A 767-es, különösen a két saját rendelésű -200ER és az általuk üzemeltethető járatok gazdaságossága már a kezdetektől fogva megosztotta a szakemberek véleményét. Később sokan a típus forgalomból való kivonásában, illetőleg a hosszú táv leállításában látták és remélték a Malév egyre nehezebb financiális helyzetének javítását. Mindennek pénzügyi része külön témát érdemel, de az konszenzusteremtő tény, hogy a magyar közforgalmú repülés eddigi legnagyobb utasszállító típusa volt a Boeing 767-es, amely számos, de különösen üzemeltetés-szakmai szempontból a csúcsot jelentette a Malév számára.

* * *
Címlapfotó: a Szerző, Axel Juengerich engedélyével. Készült: 1992 májusában Frankfurtban. Forrás: Airliners.net
Az összeállítást készítette: Csemniczky Kristóf.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!