Első díjat kapta a 4-20 millió közötti éves utasforgalmú repterek kategóriájában és összetettben is a budapesti repülőtér járatfejlesztési és marketing csapata a Routes Europe 2019 szakmai konferencián.

A „Marketing Awards” díjat a légitársaságok képviselői ítélték oda a repülőtereknek az új útvonalak felfuttatását, valamint a meglévők fejlesztését támogató marketing tevékenységükért.

A Budapest Airport esetében az elismerést azzal indokolták, hogy a repülőtér marketing és járatfejlesztési csapata több mint 170 tárgyalást folytatott a tavalyi évben, több úticél-ajánló marketing kampányt folytattak, olyan kereskedelmi rendezvényeket szerveztek, ahol a légitársaságok találkozhattak az utazásszervezőkkel és üzleti utaztatókkal, nyereményjátékokat szerveztek a közösségi médiában, rendszeres hírleveleket küldtek ki és külföldi újságírók és bloggerek számára szerveztek tanulmányutakat. A repülőtér utasforgalma rekordot ért el a 2018-as évben, valamint a növekedés mértéke is kimagasló volt az európai és a régiós mezőnyben.

A 4-20 milliós forgalmú repülőterek kategóriájában a második helyen a szentpétervári Pulkovo reptér végzett, a 4 milliónál kevesebb éves utasforgalmú repterek kategóriájában Billund lett a győztes, csakúgy mint tavaly. A 20 millió feletti forgalmú repterek kategóriájában Athént díjazták, amely a tavalyi győztes Brüsszelt előzte meg. A legjobb úticél marketingért az osztrák Vienna Tourist Board kapott elismerést.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.