Rövid távú cél a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér bekötése a regionális buszhálózatba, hogy megkönnyítsék a környékről a légikikötőbe naponta utazó több ezer dolgozó munkába járását – mondta a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója szerdán.

Vitézy Dávid a HungaroControl HC Café elnevezésű online beszélgetésén közölte: Ecserről, Maglódról, Gyömrőről és Monorról nincs közösségi közlekedés a repülőtérre, pedig ez fontos lenne, elsősorban nem a repülőtéri utasok, hanem a repülőtéri dolgozók miatt. Mint mondta, egyeztetnek az illetékesekkel, hogy a Volán járataival elérhető legyen a repülőtér.

Szólt arról is: a következő években várható repülőtéri forgalomnövekedés mindenképp szükségessé teszi a vasútvonal kiépítését is.

Elmondta: a 2-es terminálra közlekedő vasút terve készen van, de egyelőre nem sikerült megállapodni a Budapest Airporttal a szükséges terület használatáról.

A vasútvonal egyébként a kész tervek szerint a repülőtér mellett futó 100-as vasútvonalról ágazna le új szárnyvonalként, az egyes futópályával párhuzamosan haladna, és a Holiday parkoló területén, a föld alatt lenne az állomása.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Onnan a vonatok egyenesen mennének tovább, majd átbújva az M0 autóút alatt Monor területén csatlakoznának vissza a vasúti fővonalba.

Hozzátette: az új vonal bekötné a 2-es terminált az országos vasúthálózatba, óránként 10 vonat közlekedhetne rajta a Nyugati pályaudvarra, illetve a körvasúton át Kelenföldre és tovább a nyugati agglomeráció felé.

A probléma, hogy a repülőteret működtető Budapest Airporttal úgy kötöttek korábban sok évtizedre szóló megállapodást, hogy a szerződésbe nem került bele, hogy a területen biztosítani kell a vasút építését. A cég pedig, amelynek komoly bevétele van a taxiforgalomból, illetve a BKK buszainak jegyeladásaiból is százalékot kap, csak bérleti díj fejében engedélyezné a vasút építését – mondta Vitézy Dávid.

A vezérigazgató kitért arra is: a repülőtéri gyorsforgalmi út tervezésére már kiírták a közbeszerzést, a cél, hogy másfél év alatt meglegyenek a tervek és az építési engedélyek.

Vitézy Dávid elmondta: a jelenlegi út legnagyobb problémája, hogy a kétszer egy sáv miatt nagyon nagy “zavarérzékenységi kockázatot hordoz”, vagyis baleset esetén a teljes forgalom beszorul. Emellett vannak a repülőtértől független problémák is, ilyen például, hogy az út elvágja egymástól a környező kerületeket, és nincs a környéken kerékpáros infrastruktúra.

Az ideális megoldás az lenne, ha kétszer kétsávosak lennének a felül- és aluljárók. Ez és a kötelező zajvédelem azonban a jelenleginél több helyet igényel, így biztosan házakat kell majd lebontani – közölte.

Hozzátette: szeretnék továbbá, ha a repülőtéri út össze lenne kötve a tervezett Galvani-hídon keresztül a budai térséggel is.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg.