Lefújták kedden azt a kétnapos sztrájkot, amelyet a földi kiszolgáló személyzet hirdetett meg a múlt héten 18 brit repülőtérre, közvetlenül a karácsony előtti időszakra. A British Airways (BA) légiutaskísérőinek karácsonyi sztrájkterve ugyanakkor még érvényben van, bár a tárgyalások erről is folynak.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A repülőtéri dolgozók sztrájkjának törlését a munkavállalókat képviselő Unite szakszervezet elnöke, Len McCluskey azzal indokolta, hogy sikerült az eredetinél jobb bérajánlatot elérni.

McCluskey nem részletezte a szakszervezet által elfogadott új béremelési javaslatot.

A sztrájkot a Swissport globális repülőtéri szolgáltató cég nagy-britanniai részlegének másfélezer jegykezelő, csomagkezelő és teheráru-forgalmi alkalmazottja tartotta volna december 23-ától 48 órán át.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A tervezett, majd kedden lefújt sztrájk a négy legnagyobb londoni repülőteret, Heathrow-t, Gatwicket, Stanstedet és Lutont is érintette volna. Mind a négy repülőtérre közlekednek járatok Budapestről.

Az akció emellett kiterjedt volna Aberdeen, Belfast, Birmingham, Bristol, Bournemouth, Cardiff, Doncaster, a közép-angliai térséget kiszolgáló East Midlands, a skóciai Edinburgh és Glasgow, valamint Leeds/Bradford, Manchester, Newcastle és Southampton repülőtereire is.

A most lemondott sztrájk meghirdetésének előzményeként a Swissport a következő három évre összesen 4,65 százalékos béremelési ajánlattal állt elő, a Unite azonban ezt akkor elvetette, mondván: az emelés alig tartana lépést a várható inflációval.

A Unite és a British Airways ugyanakkor még folytatja a tárgyalásokat egy másik – egyelőre érvényes – sztrájkkezdeményezés ügyében.

Ennek az akciónak a keretében a BA 4500 légiutaskísérője december 25-én és 26-án lép sztrájkba, ha addig nem sikerül megállapodásra jutni.

Ez a munkabeszüntetés elsősorban a Heathrow repülőteret érinti, és azok az utaskísérők vesznek részt benne, akiket szerződésük szerint a British Airways rövid és hosszú távú járatokra egyaránt beoszthat.

A szakszervezet szerint ezeket az állásokat a légitársaság 21-25 ezer font (7,8-9,3 millió forint) kezdő éves javadalmazás ígéretével hirdette meg, de sok újonnan felvett légiutaskísérő valójában ennek a felét sem kapja meg.

A British Airways a múlt héten 2 százalékos béremelésre tett javaslatot, de ezt az érintett légiutaskísérők elvetették.

McLuskey kedden „fájdalmasan lassúnak” nevezte a légitársasággal folyó tárgyalásokat, de hozzátette: reméli, hogy a Swissporttal kötött megállapodáshoz hasonlóan sikerül egyezségre jutni BA-vel is.