Nemzetközi iparági befektető részvételével tőkebevonásra készül a high-tech repülőgép-karbantartó megoldások piacán feltörekvő AerinX magyar informatikai vállalkozás, amely a közelmúltban a közel-keleti régió vezető független légi-karbantartó cégével is megállapodást kötött – közölte lapunkkal a vállalat.

A koronavírus-válság a repülőgép-karbantartó ipar szereplőit még inkább arra ösztönzi, hogy hatékonyságnövelő digitális megoldásokat vezessenek be, hiszen jelentős versenyelőnyre tehetnek szert azok a vállalatok, amelyek a légiközlekedés globális újraindulását követően hatékonyabb és korszerűbb szolgáltatást tudnak kínálni partnereiknek – olvasható a közleményben.

A high-tech repülőgép-karbantartó (MRO) megoldások piaca iparági szakértők szerint a tavalyi 606 millió dolláros (közel 200 milliárd forintos) szintről dinamikusan növekedve 2030-ra meghaladhatja majd az 1,8 milliárd dolláros volument (540 milliárd forintot), ami éves szinten átlagosan több mint 11%-os folyamatos bővülést jelent. Ezen a fejlődő piacon törekszik meghatározó szerepre a magyar AerinX.

Forrás: AerinX

Az AerinX első termékével, a repülőgépek külső átvizsgálását támogató úgynevezett kevert valóság (MR) alapú szoftveres megoldásával, a karbantartó-mérnökök munkáját támogatva lényegesen gyorsabbá, megbízhatóbbá és pontosabbá teszi a munkát.

A cég saját fejlesztésű szoftvere jelentős kutatás-fejlesztési projekt részeként született meg, a technológia mára piacéretté vált, így a magyar techcég meg is kezdte a termék nemzetközi bevezetését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ennek fontos állomása a közelmúltban Dubajban megvalósított többhetes pilotprojekt volt, amelyben az AerinX a VD Gulf repülőgép-karbantartó vállalatnál tesztelte éles ipari körülmények között a rendszer működését.

A pilot olyannyira sikeres volt, hogy a cég újabb együttműködésre kérte fel a magyar informatikai vállalkozást, így a két fél partneri megállapodást írt alá.

A válság sem törte meg a digitalizációs hullámot

A koronavírus-válság számos iparágban felpörgette a digitalizációt, igaz ez a repülőgép-karbantartó iparra is. A szegmens szereplői már a pandémia kirobbanását megelőző néhány évben is egyre intenzívebben valósítottak meg informatikai fejlesztéseket, és keresték a hatékonyság-növelő technológiai megoldásokat. A vírushelyzet pedig ezt még inkább fokozza.

Az MRO-szektor által használt szoftveres megoldások piaca a jelenlegi közel 7 milliárd dollárról (2100 milliárd forint) 8 milliárd dollárra (2400 milliárd forint) nőhet 2025-re szakértők szerint.

A szektorban olyan óriásvállalatok töltenek be meghatározó szerepet, mint az IBM, az SAP, vagy a GE Aviation. Mellettük azonban egyre több kisebb, agilis, innovatív cég lép be a piacra saját fejlesztéssel főként az IoT, a mesterséges intelligencia, a Big Data, a blockchain, vagy a kevert valóság/kiterjesztett valóság/virtuális valóság területén.

„Számításaink szerint szoftveres megoldásunk használatával egy 10 hangárhellyel rendelkező repülőgép-karbantartó cég átlagosan 400 nap hangárkapacitást és közel 10 ezer mérnöki munkaórát képes megtakarítani éves szinten a hatékonyságnövelésnek köszönhetően, ezzel pedig évente akár 4 millió dollár plusz profitra tehet szert. Nagy öröm számunkra, hogy saját fejlesztésű technológiánkat már két komoly regionális szereplőnél is eredményes pilot projekt keretében tesztelhettük, hiszen hazai stratégiai partnerünk mellett a dubaji VD Gulf-nál is sikeres Early Adopter Programot valósítottunk meg a közelmúltban. Így mindkét vállalattal folytatjuk együttműködésünket” – idézi a közlemény Kiss Antal Bencét, az AerinX társalapító-ügyvezetőjét.

Az AerinX további nemzetközi vállalatokkal is előrehaladott tárgyalásokat folytat, így hamarosan az Egyesült Államokban, Hongkongban és az Európai Unióban is megkezdhetik high-tech megoldásuk bevezetését egy-egy meghatározó piaci szereplőnél.

„Célunk, hogy év végéig mintegy féltucat nemzetközi partner használja már éles körülmények között rendszerünket” – tette hozzá Kiss Antal Bence.

Az AerinX globális piaci terjeszkedésének gyorsítása érdekében nemzetközi iparági befektető részvételével tőkebevonásra készül, amelynek előkészítését már megkezdte a magyar informatikai vállalkozás.