A Boeing MAX-ével kapcsolatos problémák miatt az Airbus vette át a vezetést a két nagy gyártó géprendelések és átadások terén vívott küzdelmében, de az elmúlt évhez képest mindkét gyártó helyzete lényegesen rosszabb.

Az Airbus lapunkhoz eljuttatott statisztikája szerint júniusban csak A220-asokat és A320-asokat értékesítettek, több, a párizsi légi szalonon leadott rendelés is bekerült a könyvekben, így a Qantas, az American Airlines és az Aer Lingus A321XLR vásárlása is. Összesen 145 gépet adtak el.

Forrás: Airbus

A Boeing ezzel szemben egyetlen egy kereskedelmi gépet adott el júniusban, az Air Lease Corporation 787-9-es Dreamlinere került be a könyvekbe.

Az első félév után a nettó, tehát lemondásokkal együtt számolt teljesítmény alapján az Airbus 88, a Boeing  mínusz 119 gép eladásánál jár. A bruttó adatok szerint Toulouse 213, Chicago 108 repülőt értékesített.

Utóbbi adat jelentősen elmarad a tavalyi értékektől, az Airbus tavaly az első félévben bruttó 261, a Boeing pedig 416 repülőgépet értékesített.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A gépátadások terén szintén az európai gyártó került „fölénybe”, mivel a Boeing rentoni gyárának be kellett húznia a féket a MAX-ok repülési tilalma miatt. Az Airbus üzemeiből 389 repülőgép gördült ki készre gyártva. A cég egy évvel korábban még 303 gépet gyártott le, sikerült tehát felpörgetni a gyártósorokat.

A LOT második 9-es Dreamlinere az everetti végösszeszerelő soron.

A Boeing az első hat hónapban 229 kereskedelmi repülőgépet adott át üzemeltetésre, 149-cel kevesebbet, mint tavaly ugyanilyenkor, ebben jelentős szerepe van annak, hogy a 737-esek összesített gyártási rátáját a társaság közlése szerint havi 42-re csökkentették.