A csendesebb nyári hónapokban nem változtak jelentősen az erőviszonyok az Airbus és a Boeing között, előbbi kevesebb gépet ad el, utóbbit viszont az átadásokban a gyártási nehézségek hátráltatják.

Az Airbus helyzete júliusban nemhogy javult, de még romlott is, mivel mindössze két példányra szóló megrendelés futott be: a Volaris kért Airbus A320-asokat, nyolc gép viszont eltűnt a rendelésállományból.

A Flightglobal szerint ezek között van a Czech Airlines által megrendelt négy A220-as és három A321XLR, amelyeket így vélhetően lemondott a pénzügyi gondokkal küzdő légitársaság.

Az év eddigi részében az Airbus lemondásokkal együtt számolva csupán 33 repülőgépet értékesített.

Forrás: Airbus

A Boeing júliusban 31 repülőgép gyártására szerződött, ebből 19 737-es, 5 Dreamliner, 7 pedig áruszállító variáns, a legtöbb vevő kiléte nem ismert, a MAX-ekből a Southwest és a brazil GOL kért még.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Január óta a Boeing a lemondásokkal együtt 270 gépet adott el, bár megjegyzendő, hogy az amerikai gyártó elsősorban a már legyártott és át nem vett, vagy lemondott 737-eseket, 787-eseket igyekszik újra értékesíteni.

Átadások, és így a pénzszerzés terén újfent az Airbus teljesített jobban, bár a hosszútávú járatokat teljesíteni képes gépekből mindössze két A350-es került üzemeltetőhöz. A többi az A320-as és A220-as családból került ki.

Az év eddigi részében az Airbus 344 repülőgépet adott át, 303 keskenytörzsűt, 7 A330-ast, 32 A350-est és 2 A380-ast.

A LOT második 9-es Dreamlinere az everetti végösszeszerelő soron.

A Boeinget továbbra is hátráltatja a közel ezer, át nem vett 737 MAX, mellette csak visszafogottabb ütemben tud új gépeket összeszerelni, a 787 Dreamlinereket érintő gyártási hibák miatt pedig júliusban szintén nem tudott egyet sem átadni.

Összesen 28 gép került az üzemeltetőkhöz júliusban, ebből 22 darab 737-es volt. Az év eddigi részében 184 repülőgép átadásánál tart a Boeing a katonai felhasználású változatokkal együtt. Ezek közül 127 darab 737-es, 14 darab Dreamliner, 6 darab 777-es, 23 darab áruszállító, 14 pedig katonai gép volt.