Április elejére várható a kapacitáscsökkentés tetőzése az európai piacon, ez gyakorlatilag teljes leállást jelent majd, és senki nem tudja, meddig fog tartani – mondta John Grant, az OAG vezető elemzője egy csütörtöki videokonferencián az AIRportal.hu kérdésére.
A légitársaságok menetrendjét és járatait elemző, nagy múltú cég szerint április elején indulnak el az utolsó, külföldön rekedt utasokat hazaszállító repülőgépek, ezt követően gyakorlatilag le fog állni az európai légiközlekedés, és senki nem tudja, hogy ez meddig fog tartani.
John Grant azt mondta, a nemzetközi járatok 95 százalékát már törölték, vagy a következő napokban törölni fogják, a belföldi forgalom globálisan 50 százalékkal esett. Kínában nagyjából másfél hónap után kezdett el növekedni a kapacitás, de a visszaépülés lassabb lesz, mint a korábbi kríziseknél, például a 2008-as gazdasági válság vagy a 2003-as SARS-járvány után.
Ennek oka az elemző szerint az, hogy a légiközlekedés az elmúlt években fenntarthatatlan mértékben növekedett, sem gazdasági, sem környezeti szempontból nem volt egészséges a bővülés üteme.
Hozzátette: abban mindenki egyetért, hogy a légiközlekedési iparág át fog alakulni, a légitársaságok kihasználhatják ezt a helyzetet arra, hogy átalakítsák az üzemelésüket.
Ennek is köszönhető, hogy gyakorlatilag „elfogyott a futópálya” a Boeing 747-esek és Airbus A380-asok alól, a közeljövőben ekkora kapacitású gépekre nem lesz szükség, ezért biztosan lesznek olyan példányok, amelyet már nem fognak a légitársaságok visszaállítani az aktív flottába – mondta.
Az adatok szerint három hét alatt tűnt el a kapacitás 80 százaléka, a 20 legnagyobb légitársaság hétfőig 13 millió székkel csökkentette a helyek számát, ebben a Ryanair volt a vezető 89 százalékos mértékkel. A Lufthansa 84, a Turkish Airlines pedig 67 százalékot vágott vissza e hét hétfőig.
A repülőterek közül Hongkongban volt a legnagyobb visszaesés, a járatok 81 százaléka tűnt el, Frankfurtban 77, Isztambulban 76 százalékos csökkenést mértek.