Több ülés, csökkentett felszállósúly és hatótávolság, mintegy 20 százalékkal kisebb költség: ma átvette a Saudi Arabian Airlines az Airbus toulouse-i központjában az első olyan A330-ast, amelyet a gyártó a regionális forgalomra alakított ki.

Bevezető légitársaságként a világon elsőként állította forgalomba a Saudi Arabian Airlines az Airbus új, regionális forgalomra szabott A330-asát. Az egészen pontosan A330-343 típusú, és 1724-es gyártási számú gépet Toulouse-ban vette át a légicég.

Az aero.de beszámolója szerint az első, nem hivatalos képeken – amelyek forrását azonban nem adták meg – hatalmas turista osztály látszik, amelyet nem szakítanak meg a szokásos konyharészek, a kabin legelején pedig különálló business class található.

Az új A330-verziót évek óta kínálja az Airbus, elsőként a Saudia rendelt belőle 2015-ben, rögtön húsz darabot, harminc, az A320-as családba tartozó gép mellett, a teljes állományt 2018-ig kell leszállítania a gyártónak. A kisebb módosításokkal készített repülőgép legfeljebb négyszáz utassal mintegy ötezer-ötszáz kilométeres utakat képes megtenni, a csökkentett legnagyobb felszállósúlya 200 tonna.

Korábbi hírek szerint ez a verzió könnyedén, „lepapírozva” alkalmassá tehető hosszú távú járatokra is. A gyár közölte a gépátadás alkalmával, hogy néhány technológiai részletet az A380-astól és az A350-estől is átvettek. Azt is hozzáteszik, hogy

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

az egy ülésre vetített üzemanyag-fogyasztás és a karbantartási költség a hosszú távú járatokra alkalmas verzióhoz képest kedvezőbb, így az összköltség mintegy 20 százalékkal kisebb a „normál” A330-300-hoz képest.

Fotók: Airbus | © AIRportal.hu

Fotók: Airbus


A tegnapi átvételkor Száleh bin Nasszer al-Dzsasszer, a Saudia igazgatója azt mondta: az új verzió üzembe állítása a típus melletti elkötelezettségükben előrelépést jelent, és üzletileg is előnyös megoldás. Hiszen, ahogy a gyártó felhívja a figyelmet, a flottába kiválóan illeszkedik, a Saudiának már van tizenkét A330-asa, az üzemeltetés így gördülékenyen megoldható.

A húsz gépet a Közel-Kelet egyik legnagyobb lízingvállalata, az International Air Finance Corporation (IAFC) biztosítja a légicégnek. Hogy hová közlekednek majd, sem a gyártó, sem a Saudia nem közölte, vélhetően a nagy forgalmú közel-keleti és dél-ázsiai útvonalakon járnak.