Megérkezett az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal, a NASA első két Airbus H135-ös helikoptere a Kennedy Űrközpontba.

Az új helikopterek a gyártó columbus-i egységéből érkeztek a floridai űrközpontba, ahol a rakétaindítások légi biztosítása mellett egészségügyi, kutatási és utasszállítási feladatokat is ellátnak majd.

A NASA új Airbus H135-ös helikopterei (Fotó: Airbus)

Az egyik példány hamarosan éles bevetésen is bizonyíthat, hiszen a SpaceX Crew Dragon október végére tervezett felbocsátásának támogatása lesz a feladata.

A későbbiekben pedig az újabb Holdra szállást célzó Artemis-program előkészületeiben, majd végrehajtásában is számítanak a legfejlettebb technikával felszerelt helikopterek közreműködésére.

A most átvett két példány mellett jövő év elején egy harmadik is csatlakozik a NASA floridai űrközpontjának flottájához. A helikoptereket a Davenport Aviation és a HUBZone közreműködésével üzemelteti a hivatal.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A helikopterek beszerzése mellett a NASA nemrég írt alá egy 15 millió dollár értékű, 10 évre szóló szerződést a gyártóval a H135-ös flotta támogatására, ami tartalmazza a karbantartást és a helikopterek üzemeltetéséhez szükséges pilótákat, szerelőket, sőt egy helyszíni program menedzsert is.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!