MTI
Változtak az osztrák beutazási szabályok
Mától karanténmentesen lehet akár turisztikai céllal beutazni Ausztriába hazánkból is, de csak azoknak nem kell negatív tesztet bemutatniuk belépéskor, akik angol vagy német nyelvű igazolást tudnak bemutatni arról, hogy átestek a betegségen, vagy már beoltották őket az EMA vagy a WHO által jóváhagyott vakcinákkal.
Egyirányúsították a Ferihegyi repülőtérre vezető utat a városhatár felé
A reggeli csúcsidőszakban hosszabb menetidővel kell számolni, a Határ úti felüljáró és a kőbánya-kispesti felhajtó közötti szakasz egyirányúsításának oka az, hogy elkezdődött a 3-as metró vágányai feletti híd felújítása.
Légijármű-karbantartási ismereteket tanulhatnak a járműmérnök hallgatók a Debreceni Egyetemen
A szükséges gyakorlati ismereteket szeptembertől tanulhatják a Debreceni Egyetem műszaki kara járműmérnök alapszakos hallgatói, az Aeroplex és az intézmény együttműködése révén.
A járvány ellenére tudott bővülni a Lufthansa Systems Hungária
A járvány ellenére nőtt a Lufthansa Systems Hungária árbevétele tavaly, az eredeti tervekhez képest nagyobb mértékben bővült a létszám, 2021-ben 2 százalékos árbevétel növekedést terveznek.
Tizenkét országból lehet karanténkötelezettség nélkül Angliába utazni, Magyarországról még nem
A zöld kategóriás országok listájára egyelőre nem került fel Magyarország, amely a sárga kategóriás, továbbra is karanténkötelezett országok között van.
Olaszországban május közepétől nem tesztelik a kétszer beoltott turistákat
Egyelőre az olasz hatóságok az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) által engedélyezett védőoltásokat fogadják el, más vakcinák esetében, kétszeres dózis beoltása után is, külön tesztelés szükséges.
Megalakult a Magyarországi Drón Koalíció
A drónokkal összefüggő gazdasági lehetőségek indokolják a magyarországi drón koalíció létrehozását.
Az utazási korlátozások lazítását és vészfékrendszer bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Enyhítenék a nem uniós beutazókra vonatkozó korlátozásokat az EU és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által sürgősségi felhasználásra alkalmasnak ítélt vakcinákkal beoltottak esetében is.
Szabad az út, nem lesz gond a horvátországi és szlovéniai nyaralásokkal
Horvátország könnyít a járvány miatti beutazási feltételeken: már egy oltással is engedélyezi a határátlépést, és nem tesz különbséget a vakcinák származását illetően.
Kényszerszabadságra küldi dolgozóinak felét a bukaresti reptérüzemeltető
Kényszerszabadságra küldi több mint 700 alkalmazottját a bukaresti repülőtereket üzemeltető állami vállalat, mivel a járvány idején 75 százalékkal csökkent az utasforgalma.
India is felkerült a brit kormány beutazási tilalmi listájára
A brit kormány rendelete alapján péntektől India is felkerült azoknak az országoknak a listájára, amelyekből külföldi állampolgárok nem utazhatnak be Angliába.
Moszkva korlátozta a repülést a Krím és a Fekete-tenger egy része fölött
Korlátozta a repülést Oroszország a Krím és a Fekete-tenger egy része fölött - derült ki a nemzetközi légügyi értesítési rendszeren (NOTAM) megjelent értesítésből.
Újra állami kézben működik a Hévíz-Balaton Airport
A fejlesztések első ütemében az utasforgalmi terminálépületek újulnak majd meg, amelyek így még több repülőgép egyidejű fogadására és indítására lesznek képesek.
Az emberi jogok védelmére figyelmeztetett az oltási igazolványokkal kapcsolatban az Európa Tanács
A külföldi utazások megkönnyítését is szolgáló, bevezetni tervezet oltási igazolványok esetében különös figyelmet kell fordítani a személyes adatok védelmére, és intézkedéseket kell hozni a hamisítás megelőzésére.
Kiakadt a Croatia Airlines a zágrábi reptér Ryanairnek kínált kedvezményes díjain
A Croatia Airlines azt kéri a légikikötő üzemeltetőjétől, hogy törekedjen a szerződésben foglalt szolgáltatások harmonizációjára, és biztosítson jobb feltételeket számára a Ryanairnél.
A „szennyező elit” életmódváltása is szükséges a klímaváltozás megfékezéséhez
Egy friss jelentés szerint a legvagyonosabb 1 százalék kétszer annyi szén-dioxidot termel, mint a legszegényebb 50 százalék együttvéve.
Több női és színesbőrű pilótát képezne a United Airlines
A United Airlines a következő évtizedben betanított 5000 pilótáinak 50 százaléka nő, illetve színesbőrű lesz.
Színkódos rendszerrel tervezi a külföldi utazások újbóli engedélyezését a brit kormány
A brit kormány vörös, sárga és zöld kategóriákat készül megállapítani, annak megfelelően, hogy az egyes országokban milyenek a koronavírus-fertőzöttségi és az oltási mutatók.
Karantén és teszt nélkül utazhatnak az USA-ban a már beoltottak
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) friss iránymutatása szerint a beoltottak mostantól anélkül is utazhatnak az országban, hogy előtte tesztelték volna őket, vagy utána karanténba kellene vonulniuk.
Uniós bíróság: A sztrájk miatt törölt járatok utasait kártalanítaniuk kell a légitársaságoknak
Az Európai Unió Bíróságának ítélete szerint a sztrájk, ha a munkakörülmények javítása vagy béremelés a célja, nem minősíthető rendkívüli körülménynek.
Szlovákia megtiltja a külföldi utazásokat
A szlovák állampolgárok számára szombattól tilos lesz külföldi utazás céljából elhagyni az országot.
Magyar-orosz megállapodás az Il-103M repülőgépek magyarországi gyártásáról
Szerződést írt alá az orosz Iljusin vállalat és a magyar Aviation Engineering az Il-103-as repülőgépek magyarországi modernizálásáról és gyártásáról.
A nyári szezonra életbe kell lépnie a zöld útlevélnek az Európai Unióban
Az ingyenes, QR-kóddal ellátott igazolványt minden tagállam nyelvén kiállítják, angol változata is lesz, és az EU minden tagállamban érvényes lesz.
Februárban is csak az előző évi töredéke volt a frankfurti reptér forgalma
A járványvédelmi korlátozások miatt februárban is jelentős mértékben elmaradt a frankfurti repülőtér utasforgalma az egy évvel korábbitól, a cargo forgalom viszont havi rekordot ért el.
Története legrosszabb évét zárta a Lufthansa Technik
A 2019-es rekordnyereség után tavaly történetének legrosszabb évét zárta a Lufthansa repülőgép-karbantartó érdekeltsége, a Lufthansa Technik AG.