Egy hétre felfüggeszti budapesti járatait hétfőtől az Aeroflot – közölte honlapján szerdán az orosz légitársaság.

Az MTI által szemlézett közlemény, amelyben az Aeroflot alapvetően a koronavírus terjedése miatt elrendelt határzárások és járattörlések miatt külföldön rekedt orosz állampolgárok hazaszállítását taglalja, a légitársaság több más járat felfüggesztéséről és ritkításáról is beszámolt.

Az orosz légitársaság több más európai főváros között Budapestet is azon célállomások között nevezte meg, ahová alapvetően az orosz utasok hazaszállítása miatt küld gépet jelenleg.

Az Aeroflot ugyanakkor továbbra is rendszeresen repül Brüsszelbe, Szófiába, Londonba, Berlinbe, Athénba, Dublinba, Madridba, Rómába, Amszterdamba, Lisszabonba, Bukarestbe, Helsinkibe, Zágrábba, Genfbe, Stockholmba és Párizsba.

Fotó: AIRportal.hu

Az orosz szövetségi idegenforgalmi ügynökség (Roszturizm) szerdán közölt becslése szerint a nemzetközi repülőjáratoknak a világjárvány miatti törlése és a határok lezárása következtében mintegy százezer orosz turista rekedt külföldön, elsősorban a karibi térségben, Délkelet-Ázsiában és Törökországban. A Rosszija 24 televízió helyszíni tudósításai szerint az utasok különösen Montenegróban, a Kanári-szigeteken és a Fülöp-szigeteken kerültek méltatlan helyzetbe, ahol sem az elszállításukról, sem a szállásukról sem pedig az orvosi ellátásukról nem gondoskodtak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Marija Zaharova külügyi szóvivő kijelentette, hogy a podgoricai kormány az Oroszországban tartózkodó montenegrói állampolgárok hazaszállítását szabta feltételéül az orosz turisták elszállításának. Szerda kora esti moszkvai bejelentés szerint többnapos alkudozás után megszületett a megállapodás, amelynek eredményeképpen felszállási engedélyt kapott három, Montenegróban veszteglő orosz utasszállító gép.

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szerdán elrendelte Oroszország, illetve az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és az Egyesült Arab Emírségek közötti légiforgalom csökkentését. A Moszkva, illetve New York, London és Abu Dzabi közötti járatok továbbra is közlekednek ugyan, de a kormányfő ezenfelül csak az orosz állampolgárokat evakuáló repülőgépek közlekedését engedélyezte.

Szerda 0 órától lépett érvénybe az a korábbi miniszterelnöki rendelet, amely május 1-jéig erősen korlátozza a külföldiek beutazását Oroszországba. A tilalom nem vonatkozik a hivatalos küldöttségek tagjaira, a követségi és konzulátusi dolgozókra, a nemzetközi kamionforgalom sofőrjeire, a légi tranzitutasokra, valamint a légi, a folyami és a tengeri járművek személyzetére. Nem érinti a korlátozás a diplomáciai, szolgálati vagy a közeli hozzátartozó elvesztése miatt kiadott turistavízummal rendelkező, illetve az Oroszországban bejelentett lakhellyel rendelkező személyeket sem.

A Wizz Air közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a moszkvai, szentpétervári és kazáni járatai továbbra is közlekednek, de az orosz kormány rendelkezése értelmében csak orosz állampolgárok léphetnek be az Oroszországi Föderáció területére.

Amint korábban megírtuk, az Emirates péntektől két hónapra függeszti fel Dubaj és Budapest között közlekedő járatait, ezt szerdán a légitársaság hivatalos közleménye is megerősítette.