Bár Kína és az Egyesült Államok látszólag az enyhülés útjára lépett a kereskedelmi kapcsolatokban, úgy tűnik, a felszín alatt még komoly törések vannak. Az USA ugyanis fontolgatja: megtiltja az amerikai cégeknek, hogy alkatrészeket és berendezéseket adjanak el Kínának a Comac C919-programhoz.

A Reuters az ügyet ismerő forrásaira hivatkozva azt írta, a lépésről február 28-án egyeztet Donald Trump amerikai elnök kabinetje, a tervek között szerepel az amerikai technológia Kínába exportálásának további korlátozása.

Ennek megfelelően a General Electric például nem kapna további engedélyt a hajtóművek szállítására.

Kérdés viszont, hogy ez hogyan érinti a francia Safrant, hiszen kettejük vegyesvállalata, a CFM International Leap 1C hajtóművét választotta a Comac a C919 külföldi erőforrásaként. Másrészt viszont belföldi, saját fejlesztésű hajtóművet is terveznek gépre, viszont ennek programja még csak tesztfázisban van.

Levegőben a prototípus. (Forrás: Comac)

A General Electric egyébként még 2019 márciusában is megkapta az engedélyt az Egyesült Államok illetékes szerveitől.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Más cégek is vannak, amelyeket érinthet az USA korlátozás, az irányítórendszereket gyártó Honeywell International is eleshet az üzlettől, bár a vállalat idén már kapott exportengedélyt. Ha ezt visszavonják, akkor a Comac legfőbb beszállítóit vesztené el.

Az ügyet ismerő forrás azt mondta a hírügynökségnek, hogy ha az Egyesült Államok tovább szigorítja a technológiaexport feltételeit, akkor az Airbustól fognak még több gépet rendelni a Boeing helyett.

Az érintettek nem reagáltak a hírügynökség megkeresésére.

A vita hátterében az áll, hogy az Egyesült Államok legalább két okból tart a kínai repülőgépipar megerősödésétől: egyrészt ellenfelet kreálhatnak az egyébként is gyengélkedő Boeingnek, másrészt nem tudni, hogy a technológia mennyire szolgálja Kína haderejének növekedését.

A C919-programot 2008-ban indította el a Comac, a gép 2017-ben emelkedett először a levegőbe, és várhatóan jövőre áll forgalomba a China Eastern Airlines színeiben. A típusból összesen ezret adtak eddig el különböző megrendelések, szándéknyilatkozatok formájában.