Címlap Címkék CFM International

Címke: CFM International

Hamisított hajtómű-alkatrészeket találtak több légitársaság gépén is

Egy brit cég hamis dokumentumokkal forgalmazott alkatrészeket a korábbi generációs Boeing 737-esek és Airbus A320-asok CFM-hajtóműveihez, már európai, amerikai és ausztrál légitársaságoknál is találtak ilyeneket.

2035 után érkezhet az Airbus teljesen új típusa

Az európai repülőgépgyártó A320neo családjának utódja 2035 és 2040 között készülhet el, a cél a maihoz képest 20-25 százalékkal kisebb üzemanyag-fogyasztás, de a CFM által fejlesztett Open Fan technológia használatához még sok kérdést kell tisztázni.

Elkészült az első Kínában összeszerelt LEAP 1-A hajtóműrendszer

A Safran Nacelles átadta az első olyan LEAP 1-A hajtóműrendszert és a hozzá tartozó gondolákat az Airbusnak, amelyet a kínai Tiencsinben működő új gyárában szereltek össze.

Jobban viselik majd a poros körülményeket a CFM LEAP hajtóművek

Az Indiában és Közel-Keleten felmerült meghibásodások miatt módosít új generációs hajtóművei egyes alkatrészein a gyártó.

Továbbra is a vártnál hamarabb mennek tönkre egyes LEAP hajtóművek

A korábban becsültnél több karbantartást igényelnek az extrém körülmények között üzemeltetett CFM LEAP erőforrások.

Kevesebb repülőgépet tud átadni idén a két nagy gyártó

A beszállítói lánc nehézségei, főként a vártnál kevesebb rendelkezésre álló hajtómű miatt mérsékli ezévi gyártási és átadási kilátásait az Airbus és a Boeing is.

Nyitott ventilátoros hajtóművet is tesztelnek majd az A380-ason

A CFM fejlesztés alatt álló Open Fan erőforrását egy A380-ason tesztelik majd az évtized második felében az Airbus és a hajtóműgyártó megállapodása szerint.

Új hajtóműtechnológia fejlesztésébe kezd a CFM

Az eddigieknél 20 százalékkal alacsonyabb fogyasztású és kibocsátású erőforrás kifejlesztésébe kezd a GE és a Safran közös cége, az erőforrás hibrid és hidrogénmeghajtással is üzemelhet majd.

Újraindul a cseh és az ukrán zászlóvivő, gondok vannak a Laudánál a fizetéssel

Újraindul a Smartwings Group és az Ukraine International, bajok vannak a fizetésekkel a Laudánál, ragaszkodik a Lufthansa egyes résidejeinek elvételéhez az Európai Bizottság.

Az Egyesült Államok keresztbe feküdne a C919-projektnek

A Trump-kabinet azt fontolgatja: megtiltja az amerikai cégeknek, hogy alkatrészeket és berendezéseket adjanak el Kínának a Comac C919 programhoz.

Dobta a Pratt & Whittney-t a Qatar, 4 milliárdot bukott az amerikai cég

Felbontotta a hajtóműszállításra szóló szerződését az amerikai Pratt & Whittney-vel a Qatar Airways, a közel-keleti légitársaság inkább a CFM International erőforrásait kéri A321neóikhoz.

Jelentősen csökkenti a 737 MAX gyártósor termelését a Boeing

Havi 52-ről 42-re csökkenti április közepétől a 737 MAX gyártósor termelését a Boeing, a döntés azt jelzi, hogy az eredetileg reméltnél hosszabb ideig tarthat az átadások szüneteltetése, és tovább maradhat a földön a MAX-flotta.

Három éve áll szolgálatban az A320neo

A légitársasági tapasztalatok szerint az új generációs Airbus-keskenytörzsű tényleg meglepően keveset fogyaszt, a pilóták szerint pedig élmény repülni vele, az amúgy csendes hajtóművek nagyobb tolóereje miatt. Az első magyar lajstromjelű neo tavasszal érkezik a Wizz Airhez.

Itt kúrálják az Iberia repülőinek hajtóműveit

Bejutottunk az Iberia hajtómű-karbantartó üzemébe, ahol nem csak a gyors és azonnali javításokat, hanem a teljes felújításokat is elvégzik. Bemutatjuk nektek, hogyan kezdődik munka és milyen lépéseket kell végrehajtani egy-egy nagyjavítás során.

Még mindig késésben a Boeing 737-esek átadása

Októberben is a tervezettnél kevesebb 737-est tudott átadni a gyártó, a pénzügyi igazgató közlése szerint csak az év végére szűnhet meg meg a főként a beszállítók kapacitásgondjai miatt keletkezett csúszás.

Csak jövőre tárgyal az Airbus a Safrannal a hajtóműgyártás felpörgetéséről

Bár a gyártók akár azonnal felpörgetnék a keskenytörzsű gépek gyártását, a beszállítói oldalról vannak nehézségek. A hajtóműveket gyártó Safrannal csak a jövő év első negyedében kezdődnek meg a tárgyalások.

Nyugdíjasokkal erősíti a 737-es gyártósort a Boeing

Egykori dolgozói visszahívásával és máshonnan odahelyezettekkel igyekeznek segíteni a legsikeresebb Boeing-típus akadozó gyártásán, a vezetőség eközben tovább növelné a havonta összeszerelt példányok számát.

Feltorlódtak a félkész 737-esek a Boeing rentoni üzemében

Több tucatnyi Boeing 737-es áll hajtóművek és egyéb részegységek nélkül a rentoni repülőtér területén, miután a nemrég megnövelt gyártási rátával nem tudnak lépést tartani a beszállítók.

Még júniusban várja a hajtóműgyártók ajánlatait a Boeing a „797”-es típushoz

Június 27-ig kell beadnia ajánlatát a CFM International, a Pratt & Whitney és a Rolls-Royce hajtóműgyártóknak a Boeing új közepes, NMA típusához javasolt hajtóművekre. Vita van azon a téren is, hogy a Boeing szerint 4-5 ezer, míg a hajtóműgyártók szerint csak 2-3 ezer "797"-esre lesz kereslet.

Kiterjesztik a Boeing 737-esek hajtóműveinek vizsgálatát

Az amerikai légügyi hivatal a legújabb direktívájában az eddig meghatározottnál még több CFM hajtómű ultrahangos vizsgálatát írja elő, a Southwest eddig egyetlen hibás lapátot talált.

Még nem találtak hibás hajtóművet a Southwestnél

Az eddig ellenőrzött sokezer ventilátorlapátnál nem találtak anyagfáradást, de gőzerővel folytatja a légitársaság a szerkezetek vizsgálatát.

CFM LEAP-származékkal pályázna a GE a Boeing „797”-eshez

Az A320neo és a Boeing 737 MAX hajtóművének továbbfejlesztésén gondolkodik a General Electric, ezzel tennének ajánlatot a Boeing tervezett új, közepes méretű típusához.

Vegyesen fogadják a légitársaságok a Boeing tervezett közepes típusát

Szakértők szerint a tervezett új típus raktere túl kicsi lesz az ázsiai légitársaságoknak, míg az észak-amerikai, európai cégeknek nem kell a nagy tehertér. A Ryanair sokallja a Boeing 797-es egységköltségét a 737 MAX-hez képest, ezért a nem akar a vevők között lenni.

A CFM vitte a piac 55 százalékát 2016-ban

A CFM International vitte a hajtóműpiac 55 százalékát 2016-ban, a világ régiói közül csak a Közel-Keleten nem ők lettek a legerősebb versenyzők.

Újra felszállhatnak a 737 MAX repülőgépek

Néhány napos kényszerszünetet követően felfüggesztette a Boeing a 737 MAX repülési tilalmát.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Operations Officer

Fly-Coop Kft.

Short Term Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Service Design Specialist

Budapest Airport Zrt.

Elektrikus hibaelhárító

Budapest Airport Zrt.

EASA B1-es tapasztalt repülőgép-szerelő

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Repüléstájékoztató

Győr Pér Repülőtér Kft.

Repülőgép-szerkezetjavító és oktató

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Rendszerüzemeltető mérnök

HungaroControl Zrt.

Repülőgép festő-fényező tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Szolgálatvezető

HungaroControl Zrt.

OCC Logistics Agent

Wizz Air Hungary Ltd.

Operatív védelmi járőr

Bud Security Kft.

AMO Quality Manager

Wizz Air Hungary Ltd.
Hirdetés
Translate »