A Wizz Air olaszországi járatainál is késések, fennakadások fordulhatnak elő pénteken, miután Rómában, a város történetében először általános sztrájkot tartanak, és ennek keretében az ENAC olasz légiforgalmi irányító szolgálat 13 és 17 óra között munkabeszüntetésre készül.

A Wizz Air csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében hozzátette, az utasokat SMS-ben, e-mailben értesítik, de arra kérik őket, hogy indulás előtt ellenőrizzék az aktuális járatinformációt a honlapon, vagy a mobilalkalmazásban.

A közlekedési szakszervezetek az M5S és a baloldali Demokrata Párt (PD) közt szeptember elején felállt kormány munkaügyi politikája és tervezett nyugdíjreformja ellen tiltakoznak.

A munkabeszüntetés érinti a főváros résztulajdonában levő szolgáltató vállalatok mintegy 30 ezer dolgozóját, valamint csatlakoznak a római pedagógusok, orvosok, a köz- és magánszférában dolgozók is.

Pénteken, a 13 és 17 óra közötti időszakban a padovai és brindisi irányító központokban is csökkentett kapacitással működik majd a légtér. A munkabeszüntetés több város tömegközlekedését is érinti.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Budapest Airport online járatinformációs rendszere szerint az Alitalia római járatát törölték, a Wizz Air és a Ryanair olaszországi járatai a csütörtök esti állapot szerint elindulnak.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!