Kényszerleszállást követően balesetet szenvedett a Volga-Dnepr Airlines Antonov An-124-100-as típusú, eredetileg Bécsbe tartó áruszállító repülőgépe a novoszibirszki repülőtéren.

Az RA-82042 lajstromjelű repülőgép Szöulból teljesített áruszállító járatot, Novoszibirszkben végrehajtott tervezett technikai leszállással.

Az Aviation Safety Network adatlapja szerint a repülőgép kettes számú (bal szárnyon a törzshöz közelebbi) hajtóműve a repülőtér 25-ös jelű futópályájáról végrehajtott felszállás közben meghibásodott.

A hajtómű elülső része teljesen levált, az erőforrásból szétrepülő törmelékek súlyos károkat okoztak a repülőgép törzsén, a bal szárny belépőélén és az orrsegédszárnyon. 

A hajtóműből nagy mozgási energiával kiszakadt darabok egy része átszakította a repülőgép törzsét, és volt olyan is, amelyik a géptest túloldalát.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Twitter

A Ruszlán személyzete az azonnali visszafordulás és kényszerleszállás mellett döntött, majd alacsony magasságon végrehajtott éles fordulóval visszatért a repülőtérre.

Az An-124-es a kényszerleszállást követően túlfutott, és a hóval borított területen állt meg.

Az orrfutómű becsuklott vagy kiszakadt a helyéről. A helyszíni fotók és az első hírek tanúsága szerint tűz nem keletkezett, és a fedélzeten lévő 14 fő közül sem sérült meg senki.

A hajtóműről leszakadt nagy méretű törmelék a földre zuhanva a környező épületekben károkat okozott.

Később az AVHerald tudósítása szerint a repülőgép kapitánya egy interjúban azt nyilatkozta, hogy az elemelkedést követően, közvetlenül a futóművek behúzása után, de még a felszálláshoz kiengedett fékszárnybeállításnál, 300 méteres (1000 láb) magasságban a 2-es számú hajtómű felrobbant.

A szétrepülő törmelék sérülést okozott a repülőgép elektromos kábeleiben, a fedélzeten megszűnt az áramellátás, minden elektromos rendszer és műszer leállt.

Működésképtelenné vált a rádió, a fékrendszer és a sugárfordító is. A pilóták nem tudtak kapcsolatba lépni a légiforgalmi irányítással sem.

Mindezek ellenére a repülőgép irányítható maradt, és a személyzet az alacsony magasság és sebesség ellenére, ahogy a videókon is látható, szűk fordulókkal is be tudott helyezkedni a kényszerleszálláshoz a 25-ös jelű futópályára.

A repülőgép végül biztonságosan földet ért, de a túlfutás elkerülhetetlen volt a fékek, áramlásrontó lapok és a sugárfordító működésképtelensége miatt.

Frissítés: A légitársaság 2020. november 27-én bejelentette, hogy a baleset okainak kivizsgálásáig, de egyelőre határozatlan ideig leállítja az An-124-100 és -150 típusú gépeinek üzemeltetését. A közlemény szerint a Volga-Dnepr mindent megtesz annak érdekében, hogy a szerződésben vállalt fuvarokat teljesítse, és a repülőgépeket mihamarabb újra forgalomba állítsa. A november 13-i balesetkor a cég összesen 12 Ruslant birtokolt, amelyből három példány egy ideje letárolva állt.