Balesetet szenvedett az ukrán légierő Antonov An-26 típusú repülőgépe az ukrajnai Csuhuiv légibázis közelében a péntek esti órákban.
Az 1977-ben gyártott katonai szállítógépet a kelet ukrajnai Harkov közelében működő reptérre végrehajtott leszállás közben érte a baleset.
Az An-26-os egy főút mellett csapódott a földnek a futópálya megközelítése közben az aviation-safety.net adatlapja szerint. A repülőgép több darabra tört, a roncsok kigyulladtak a helyszínen készült és a közösségi médiába feltöltött felvételek alapján.
Helyi médiaértesülések szerint röviddel a baleset előtt a pilóta azt jelentette, hogy a repülőgép egyik hajtóműve meghibásodott, de ezt egyelőre nem erősítették meg a hatóságok.
Az orosz RT hírcsatorna úgy értesült, hogy az ukrán ügyészi hivatal azt közölte: a fedélzeten 27 fő tartózkodott, közülük 25-en életüket veszítették. A repülőgép ukrán katonákat és a harkovi egyetemen a légierőnek képzett kadétokat szállított. A baleset helyszínéről két túlélőt szállították kórházba. Egyikük testfelületének nagy részén égési sérüléseket szenvedett, később életét veszítette.
A baleset körülményeinek kivizsgálását megkezdték az ukrán hatóságok.
An-26 plane has crashed in #Ukraine as it was about to land at an airfield outside the town of #Chuguevhttps://t.co/clUFzpM3OL pic.twitter.com/LiyCNh6lOF
— RT (@RT_com) September 25, 2020
Latest update on the Antonov-26 aircraft crash near #Chuhuiv, #Kharkiv region, east #Ukraine: there were 28 people onboard. 22 fatalities, 2 injured in critical condition, and 4 missing.
— Alex Kokcharov (@AlexKokcharov) September 25, 2020
An-26 military transport plane has crashed in #Ukraine’s #Kharkov region – country’s military
At least 22 onboard have been reportedly killed, two badly burned survivors have been hospitalizedhttps://t.co/clUFzpM3OL pic.twitter.com/KFvZglB7Hc
— RT (@RT_com) September 25, 2020