A párizsi légi szalon második napján kívül-belül bemutatták a Boeingnél kiállított, az Air Tahiti Nui légitársaságnál hamarosan forgalomba álló 787-9-es fedélzetét, amely a gép külsejéhez hasonlóan színes és látványos. A fedélzeten megtalálható az amerikai gyártónál elérhető minden kényelmi fejlesztés. 

A francia-polinéziai légitársaság 2018 novemberében állította forgalomba első Boeing 787-9-esét, a kiöregedő Airbus A340-300-asok leváltására, az elődtípushoz hasonlóan látványos festésben.

A cég azóta már átvette a másodikat az új generációs repülőgépből, a harmadik, Bora Borának elnevezett példányt pedig a gyártó Boeing még N105X ideiglenes, teszteléshez használt lajstromjellel mutatja be kívül-belül a párizsi légiszalonon.

Az gép arculatának tervezésénél láthatóan nem fogyott el a lendület a külső látványelemeknél, a belső kialakítás legalább olyan igényesre sikerült.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

Az ülések kék huzata mindhárom osztályon egységességet sugall a repülőgép külső festésével és a tengerparti környezetre emlékeztető dekorációval.

Hirdetés

A törzs első részében elhelyezett üzleti osztály ülései két külön egységből álló fedélzeti szórakoztatórendszerrel vannak felszerelve, valamint a prémium légitársaságok esetében megszokott módon teljes értékű ággyá alakíthatók.

Azonban még a business osztályok között is különleges, hogy az ülések fejtámlái valódi bőrből készült borítást kaptak, a hozzájuk tartozó asztalokon és vízszintes felületeken pedig faberakások vannak.

A Dreamlinerek forgalomba állításával együtt, új kabintermékként bevezetett prémium turista osztály utasainak sem kell összehúzniuk magukat, ezek az ülőhelyek is jóval szélesebbek a megszokottnál.

Ebben a szekcióban egy sorban csak hét ülés van 2-3-2 elrendezésben, szemben a normál turista osztály 3-3-3-as kiosztásával, emiatt pedig az Air Tahiti Nui nem használja ki a Dreamlinerek maximális kapacitását – bár az A340-300-asokhoz képest így is harminckettővel több ülőhely van rajtuk.

Ugyanakkor a géptörzs nagyobb részét elfoglaló turista osztályon sem a fapados légitársaságok gépeire hajaz a tahiti Boeing 787-esek kialakítása, az ülések itt is viszonylag vastagok és dönthető támlájúak a hosszabb utak elviselhetőbbé tétele érdekében, és hasonlóan a felsőbb osztályokhoz, itt is minden székhez USB-aljzatok állnak rendelkezésre a hordozható elektronikus eszközök töltéséhez.

Galéria az Air Tahiti Nui harmadik Boeing 787-9 Dreamlineréről

Hirdetés