A Boeing bemutatta legújabb tanulmányát, amely a légiközlekedés környezetterhelésének csökkentését célozza meg. A NASA-val közösen készített koncepció szárnykialakítása jelentősen eltér a mai utasszállító gépekétől.
A most bemutatott repülőgépet, amely az úgynevezett „transzonikus merevített szárny” (Transonic Truss-Braced Wing (TTBW) koncepción alapul, a NASA-val szoros együttműködésben fejlesztette a gyártó a Subsonic Ultra Green Aircraft Research (SUGAR) programban. A kutatók szerint a most bemutatott repülőgép magasabban és gyorsabban fog repülni, mint az eddig látott „TTBW” koncepciók.
A tervezés során ugyanis a kiemelkedő aerodinamikai hatásfok elérését 0.8 Mach sebességhez állították be, az eddig alkalmazott 0.70-0.75 Mach helyett.
A felhajtható végekkel rendelkező szárny közel 52 méter fesztávolságú. Alulról két fő- és hozzájuk kapcsolódva két segéddúc támasztja meg, ezért lehetséges a karcsú, ugyanakkor nagyon vékony kialakítás.
A nagyobb sebesség eléréséhez optimalizálták a dúcok formáját és a szárny nyilazási szögét is, ezzel biztosították, hogy a szerkezet még hatékonyabban vegye át a terheléseket. A végeredmény egy minden eddiginél egységesebb kialakítás, amely jelentősen javítja a repülőgép teljesítményét.
A fejlesztést kiterjedt szélcsatornatesztek kísérték, amelyeket a NASA Ames Kutatóközpontjában végeztek el.
A Boeing és a NASA közel egy évtizede tanulmányozza ezt a koncepciót a SUGAR programban. A kutatók olyan innovatív kialakításokat keresnek, amelyek jelentősen csökkentik a zaj- és károsanyag-kibocsátást, ugyanakkor javítják a teljesítményt.