Hat hetes tesztüzemen van FRAnny, a frankfurti repülőtér mesterséges intelligenciával is felvértezett robotasszisztense, amely az utasok kérdéseire több nyelven is választ tud adni.

„A nevem FRAnny. Miben segíthetek?” – ezekkel a szavakkal és széles mosollyal köszönti az utasokat a frankfurti repülőtéren elhelyezett robotfej, amelyet egyelőre tesztelésre helyeztek ki, és az a feladata, hogy segítse az utasok tájékozódását.

A mesterséges intelligenciát, valamint Voice User Interface-t, vagyis hang alapú közvetítő rendszert használó robot a járatindulásokról, a kapuk helyéről, az étkezési lehetőségekről és arról is tud információt adni, hogy miként lehet használni a reptéri Wi-Fi-t.

FRAnny németül, angolul és még hét másik nyelven képes beszélgetni az utasokkal, de nem csak az általuk feltett kérdésekre adja meg a választ, hanem csevegésben is egész jó.

Hirdetés

A mesterséges intelligenciát használó robot több cég együttműködésének köszönhetően valósult meg, és a hat hetes tesztüzem után a felhasználók visszajelzései alapján fogják tökéletesíteni a működését. Nyárra egyébként a berlini központi pályaudvaron is hasonló robotot tesztelnek majd.

Mint korábban megírtuk, 2018 elején egy hasonló funkciókkal rendelkező humanoid robotot teszteltek a müncheni repülőtéren is.

Hirdetés