Megakadályozná a Volga-Dnepr áruszállító légitársasági csoport, hogy a megrendelt, de fizetési késedelem miatt át nem vett gépeit a Boeing más vevőknek értékesítse.

A Seattle Times cikke szerint a két nagyvállalat konfliktusának gyökere egészen januárig, a koronavírus-járvány kezdetéig nyúlik vissza, amikor a kínai ellátási láncok már elkezdtek akadozni, és jelentős visszaesés volt tapasztalható a régió légi áruszállításában is.

Az VDA által irányított AirBridgeCargo flottájának gerincét a Boeing 747-8F-ek jelentik l (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

Emiatt a Volga-Dnepr csoport – amely egyebek mellett a Volga-Dnepr Airlines, az Air Bridge Cargo és brit Cargologic Air cégeket irányítja – jelezte az amerikai repülőgépgyártónak, hogy a forgalomcsökkenés miatt nem tudja finanszírozni egy Boeing 747-8F és három 777F repülőgép átvételét az eredeti ütemterv szerint.

Április közepétől viszont a VDA forgalma nem várt mértékben megugrott az egészségügyi felszerelések szállítása és az ázsiai gazdasági újraindulás, valamint az ellátási láncok, raktárak feltöltése miatt.

Május elején így az orosz holding már jelezte, hogy amint lehet, átvenné mind a négy repülőgépet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing ekkor közölte, hogy más ügyfeleknek kívánja értékesíteni a gépeket, és a 777F-ekre már komoly érdeklődő is van.

A 777F-ek a brit leányvállalat CargoLogicAir-hez kerültek volna a tervek szerint (Forrás: Boeing)

A Volga-Dnepr szerint a lépés jogtalan a gyártó részéről, főleg azért, mert 146 millió dollárnyi előleget már kifizettek. A cég szerint az eredeti átadási időpont és az átvétel szándékának jelzése között csupán negyvenhat nap telt el, de erre az időszakra vonatkozó tárolási díjat hajlandó lenne az orosz légitársaság kifizetni a Boeingnek.

A repülőgépgyártó erre nemet mondott, és kitart amellett, hogy más ügyfeleinek értékesíti a gépeket. A VDA ezért keresetet nyújtott be ellene az Egyesült Államokban, hogy tiltsák el a Boeinget ettől.

A Flightglobal szerint azonban nem járt sikerrel az orosz légitársasági csoport.

A bíró elutasította a beadványt, mondván nem a Boeing, hanem a Volga-Dnepr követett el szerződésszegést.

Ezt még tovább is súlyosbította a cég, amikor saját nyilatkozatukat másították meg, és mégis át akarták venni a gépeket a korábbi kvázi lemondás ellenére. Az ügyet sem a VDA, sem a Boeing nem kommentálta hivatalosan, de egyes információk szerint mostanra már biztos vevők vannak az eredetileg az orosz ügyfélnek szánt gépekre. Azt nem tudni egyelőre, hogy folytatódik-e az eljárás, és valóban másokhoz kerülnek-e ezek a példányok.

Amint korábban beszámoltunk róla, a csoport brit leányvállalata kis híján meg is szűnt az év elején.