Kiverte a biztosítékot a norvég szakszervezeteknél és az ország miniszterelnökénél is, hogy az ott immár belföldi járatokat is indító Wizz Air nem engedi a dolgozói érdekképviseletek működését munkavállalói körében, és nem köt kollektív szerződést velük. Erna Solberg kormányfő és két szakszervezet ezért bejelentette, hogy bojkottálja a Wizz Airt, Váradi József gyerekesnek nevezte ezt a reakciót.

Norvégia miniszterelnöke bejelentette, hogy a Ryanairhez hasonlóan a magyar kötődésű Wizz Airrel sem utazik többet, mert a légitársaság nem hagyta jóvá a szakszervezetek megalakulását – írta meg az Index a Norway Today angol nyelvű honlap cikke alapján.

Erna Solberg a parlament ülésén beszélt arról, hogy ugyanezen okból nem utazik Ryanairrel, mivel 10 éve megfogadta, hogy csak olyan légitársaság szolgáltatásait veszi igénybe, ahol jók a munkakörülmények. A norvég törvények értelmében a Wizz Air nem akadályozhatja meg a dolgozóinak, hogy szakszervezetekbe tömörüljenek.

Arra reagált ezzel, hogy a Wizz Air megindította norvég belföldi járatait, egyúttal visszautasította a norvég szakszervezetek követelését a kollektív szerződés megkötésére.

A norvég kormányfő bejelentésével egyidőben két nagy norvég szakszervezet, az Industri Energi és a Nito is bejelentette bojkottját.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

A vállalat elnök-vezérigazgatója, Váradi József gyerekesnek nevezte a bojkottot egy dán újságnak, hozzátéve: a cég munkahelyeket ment meg és teremt, miközben az alkalmazottainak piaci béreket fizet, ehhez nincs szükség az érdekképviseletek segítségére.

A Dagens Næringsliv szerint a Wizz Airnél a bérek az összköltségnek csak a 9 százalékát érik el, kevesebbet, mint a SAS-nál vagy a Norwegian-nál.

Váradi József viszont rámutatott:
„Nézze meg az összes légitársaságot, amelyet elfoglaltak a szakszervezetek: ezek mind a csőd szélén állnak.”

Erre reagálva a norvég szociáldemokrata Munka Párt nevében megszólaló Hadia Tajik szerint Váradi nyilatkozatai elavult és munkásellenes felfogást tükröznek, valamint a norvég sikertörténet és a munkához való hozzáállás ismeretének teljes hiányáról tanúskodnak.

A kormány nevében megszólaló Henrik Asheim munka- és családügyi miniszter szerint úgy néz ki, a Wizz Air menedzsere nem ismeri és nem érti a norvégok munkához való hozzáállását. „Ezek szerint nem érti, hogyan képzeljük el a norvégok karrierjét és munkáját. A szakszervezetekről alkotott nézetei finoman szólva is nagyon idegenek” – írta cikkében a portál.