Címlap Címkék Airbus A220

Címke: Airbus A220

Szoftverhiba miatti káros rezgések okozták az A220-asok hajtóműproblémáit

A vizsgálatok alapján valóban a sejtett probléma, a hajtóművezérlő szoftver hibája vezetett az Airbus A220-as típuson alkalmazott PW1500G hajtóművek sorozatos meghibásodásához.

Az Airbushoz került az A220-program 75 százaléka, kiszállt a Bombardier

Az Airbus és Québec kormányzata viszi tovább az A220-as programot, miután a Bombardier teljesen kiszáll a partnerségből és ezzel a kereskedelmi repülőgépgyártásból is. 

A Textronnak adhatja el legfőbb üzleti géptípusát a Bombardier

A Cessnát is irányító Textron Aviation lehet a Bombardier legsikeresebb üzleti gépeiként számon tartott Global Express-család felvásárlója, az A220-as programból még meglévő részesedés pedig az Airbusnál landolhat.

Nem támogatja az Air Senegal amerikai járatnyitását az ország elnöke

A szenegáli elnök tehet keresztbe a nemrég indult Air Senegal transzatlanti járatnyitási terveinek, az államfő szerint egy ilyen vállalkozás túl költséges egy állami cégnek.

Teljesen kivonulhat a repülőgépiparból a Bombardier

Teljesen kivonulhat a Bombardier a repülőgépiparból, elemzők szerint a cégcsoport adósságai csökkentése érdekében eladhatja az utolsóként megmaradt, üzleti- és magángépek gyártásával foglalkozó üzletágát is.

Újabb gyártósorok telepítését vizsgálja az Airbus

Lapértesülések szerint újabb gyártósorok telepítését tervezi az Airbus az Egyesült Államokban, ahol A350-eseket és A320neókat gyártana az európai társaság.

Airbus: Romboló hatása van a Boeing lépésének

Az Airbus kereskedelmi vezetője szerint romboló hatása van az iparágra nézve, hogy a Boeing kényszerűen leállította a 737 MAX gyártását, ebből az európai vállalat semmilyen hasznot nem húz.

Legyártotta a századik A220-ast az Airbus

Legyártotta a századik A220-ast az Airbus a társaság kanadai üzemében, a 300-as verzió üzemeltetője a típus indító légitársasága, az Air Baltic lesz.

Jelenleg nincs tervben az Airbus A220-as hosszított törzsű változata

Egyelőre nincs tervben az Airbusnál, hogy készítenének az Airbus A220-300-asnál hosszabb verziót, de kategorikusan senki nem zárkózott el a megvalósítás elől.

Korlátozott teljesítménnyel emelkedhetnek nagy magasságban az A220-asok

Egy légialkalmassági direktíva alapján az A220-asok bizonyos magasság felett haladva csak kikapcsolt tolóerő-automatával és korlátozott hajtómű-teljesítménnyel emelkedhetnek tovább.

Szoftverfrissítés okozhatta a Swiss A220-ainak hajtóműhibáit

Szoftvermódosítás áll az Airbus A220 típust érintő sorozatos hajtóműhibákat vizsgáló amerikai csoport vizsgálatának középpontjában.

Azonnali átvizsgálást hajt végre A220-as flottáján a Swiss

Azonnali átvizsgálást hajt végre teljes Airbus A220-as flottáján a Swiss a sorozatos hajtóműhibák miatt, emiatt járattörlésekre kell számítani a légitársaság Európán belül hálózatában.

Airbus A220-as üzemeltető lehet az Ethiopian és a CSA, hármat rendelt az Air Austral

Végső fázisba értek az Airbus és az Ethiopian Airlines közötti tárgyalások akár húsz darab A220-as megrendeléséről, a szerződést akár már 2019 végén aláírhatják. A típusból hármat rendelt az Air Austral, és a jelek szerint a legkisebb Airbus üzemeltetőjévé válhat a Czech Airlines is.

Airbus A220-asokkal bővülne az orosz Azimuth Airlines

Bár a dél-oroszországi Azimuth Airlines elégedett az hazai gyártású Szuhoj Superjetekkel, Airbus A220-asokkal javítana piaci pozícióján.

Tűzoltó hab lepte be az egyik készülő A220-ast Alabamában

Tűzoltó hab lepte be az Airbus mobile-i gyárában az első készülő A220-300-ast, egyelőre vizsgálják, hogy a gép szenvedett-e komolyabb károsodást.

Tűt a szénakazalban: lakossági segítséget kérnek egy Pratt-hajtómű kis alkatrészeinek megtalálásában

A lakosság segítségét kérik a francia hatóságok, hogy megtalálják egy műszaki hibás Airbus A220-as hajtóművének alkatrészeit, amelyek vélhetően egy erdőbe estek.

Érdekelné a még hosszabb törzsű A220-as az Air France vezetőjét

A jelenleginél nagyobb Airbus A220-asok is érdekelnék az Air France vezetőjét, a francia légitársaság éppen azon fáradozik, hogy értelmezhető formába alakítsa át a regionális járatait teljesítő HOP!-ot.

Megkezdte az első A220-as gyártását alabamai üzemében az Airbus

A Mobile-ban működő üzem az A320-as család mellett már a kanadai Bombardiertől átvett A220-ast is gyártja.

Újabb nagy géprendelésre készül a LOT

Újabb géprendelésre készül a LOT Polish Airlines, a légitársaság az eddig megszokott Boeingeken kívül keskeny- és szélestörzsű Airbusok beszerzését is vizsgálja.

Mégis megkapja az oroszországi engedélyeket az A220

A korábbi hírekkel ellentétben a Roszaviacija kiadja az új generációs regionális típus légialkalmassági bizonyítványát.

Megnöveli az A220-as hatótávolságát az Airbus

Az A220-as maximális felszállótömege 2 268 kilogrammal több lesz, így mindkét változat hatótávolsága nem elhanyagolható mértékben bővül.

Dobták a Bombardier és MRJ közötti kereskedemi vitát

Elutasította egy amerikai szövetségi bíróság a Bombardier beadványát, amelyben gazdasági titok megsértésével vádolta meg a Mitsubishit.

Keresztbe tesz az orosz állam több nyugati repülőgép-megrendelésnek

Az A220 egyelőre nem kapja meg a Roszaviacijától a kereskedelmi forgalomba állításhoz szükséges engedélyeket, a Pobeda pedig második 737 MAX rendelését mondhatja le hamarosan.

Airbus A220-asokat rendelt az Air Vanuatu

Airbus A220-asokkal bővíti flottáját az Air Vanuatu, a kis csendes-óceáni orászág négy példányt rendelt az Airbustól.

Egyre több TSA-ellenőr nem dolgozik az USA leállása miatt

Egyre több utasbiztonsági ellenőr nem jár dolgozni a kormányzat leállása, és így a fizetések elmaradása miatt, de a Delta új A220-asainak forgalomba állítása is késik. Kritikussá kezd válni a helyzet a légiforgalmi irányításban is.
Hirdetés

Hirdetés
Jelentkezz légiforgalmi irányítónak!