Az erőforrások leszállás közbeni leállását okozhatja az Airbus A220-asok hajtóművezérlőjén jelenleg futó szoftver, így újabb verzió telepítését írta elő az USA Szövetségi Légügyi Hivatala.

A típuson alkalmazott Pratt & Whitney PW1500G hajtóműcsaláddal már korábban is akadtak gondok. Az akkor még Bombardier CSeries néven futó modell első üzembe helyezett példányai többször is kényszerleszállást hajtottak végre a hajtóművek repülés közbeni meghibásodása miatt.

A gyártó először a hajtóművezérlő szoftver módosításával próbálta orvosolni a problémát, végül ez nem volt elég, és csak a hajtóművek áttervezése vezetett eredményre. Azonban most újabb hiba lépett fel, ezúttal az aktuális és beállított teljesítmény különbségét figyelő rendszer működésével kapcsolatban.

A gázkarok, hirtelen, nagymértékű átállítása hibás működést okozhat. (Fotó: AIRportal.hu)

2021. július 11-én az Air Baltic Koppenhágába tartó A220-300-asának tolóerő-automatikája éppen növelte a hajtóművek teljesítményét, hogy tartsa az előre beállított sebességet, amikor a pilóták a süllyedés megkezdése miatt alapjáratra állították a gázkarokat. Ez olyan mértékű átmeneti eltérést eredményezett az aktuális és beállított teljesítmény között, hogy a felügyelő rendszer hibás működésként azonosította.

Ez a levegőben ugyan nem okozott problémát, azonban amint földet ért a repülőgép, mindkét hajtómű automatikusan leállt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mivel így már nem álltak rendelkezésére sem a sugárfordítók, sem a hidraulika rendszerek, jelentősen csökkent a fékezési kapacitás, ennek ellenére a pilóták végül sikeresen megálltak a futópálya vége előtt.

A gyártó időközben azonosította a probléma forrását, és elkészítette a szoftver javított változatát. Ebben tökéletesítették a hibás működést azonosító logikát, felülvizsgálták az azt aktiváló feltételeket is.

Az FAA által kiadott légialkalmassági direktíva alapján az üzemeltetőknek 1 évük van arra, hogy a V2.11.14.1 verziónál régebbi EEC FADEC szoftvert lecseréljék egy frissebb változatra.