Címlap Címkék Büntetés

Címke: büntetés

Törölte a bíróság a Ryanair utasadó áthárítása miatti büntetését

A Fővárosi Törvényszék jogerős határozatában kimondta, hogy a légitársaság a különteher alanya, ezért nem tévesztette meg az utasokat, amire hivatkozva a fogyasztóvédelem 300 millió forintra büntette, így ezt nem kell megfizetnie.

Csaknem 30 millió forintnyi bírságot kapott egy-egy rendbontó utas az USA hatóságától

A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) zéró toleranciát hirdetett a rendbontó utasokkal szemben, két tavalyi eset miatt pedig rekordösszegű bírságokat szabott ki.

Jelentős összegű bírságot kapott a British Airways

Sokba került a légitársaságnak, hogy a két évvel ezelőtti netes támadásban több százezer utasának adatai kerültek ki a rendszeréből: a brit fogyasztóvédelem 20 millió fontra (8 milliárd forintra) büntette.

Kétszázmillió eurós büntetés fenyegeti a British Airwayst adatszivárgás miatt

Rekordbüntetés fenyegeti a British Airwayst, miután tavaly nyáron az illetkés hivatal vizsgálatának most közzétett eredménye szerint hozzávetőleg félmillió utasának személyes adatait lophatták el a hetekig tartó hackertámadásban.

Tízmilliós bírságot kapott egy erőszakos utas Ausztráliában

Mintegy 12 millió forintnak megfelelő bírságot kapott egy erőszakos utas Ausztráliában, aki miatt vissza kellett fordulnia a Qantas Perth-London járatának.

Megbüntetné Tajvan a kínaizó légitársaságokat

Miután a Kínai Népköztársaság kérésére számtalan külföldi légitársaság kínai területként tünteti fel Tajvant, a szigetország közlekedési minisztere büntetést helyezett kilátásba számukra.

Jelentős bírságot kapott a Ryanair az olaszoktól

A tavaly ősszel kezdődött járattörlési hullám miatt 1,85 millió euró büntetést rótt ki az olasz versenyfelügyelet az ír fapadosra, mert szerintük a cég nem tájékoztatta megfelelően az érintett utasokat.

Friss levegőre vágyott, kinyitotta a vészkijáratot

Friss levegőre vágyott a Lucky Air kínai légitársaság egyik utasa, ezért kinyitotta a vészkijáratot. 15 ezer dollárra büntették.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Planning Officer

Skyways Technics

Légiforgalmi rendszer-tervező

HungaroControl Zrt.

Repülőgép szerelő tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.
Hirdetés
Translate »