Csalás, vesztegetés és korrupció gyanúja miatt eljárást indult az angol Csalás Elleni Hivatalnál az Airbus ellen egyes partnerszerződései miatt.
A hivatal közleménye szerint szabálytalanságok történhettek a partnerekkel kötött szerződések kapcsán. A The Manufacturer szaklap szerint a nyomozás júliusban kezdődött és az Airbus is közreműködik az ügy felderítésében.
Az Airbus korábban nyilatkozatokban már utalt arra, hogy problémák lehetnek egyes külsős, tanácsadói szerződéseikkel, de ez az első, hogy az Airbus elismerte a vizsgálat tényét.
A toulouse-i gyártó ügyében fontos, és enyhítő körülmény lehet a szaklap szerint, hogy már nem dolgozik együtt azokkal a tanácsadó cégekkel, amelyek érintettek lehetnek. Az egyelőre nem ismert, hogy az Airbus pontosan mire és kikkel szerződött le, annyi sejthető, hogy a külföldi nagy üzletkötésekkel kapcsolatban kérhettek tanácsot.
Az eljárás miatt Nagy-Britannia, Németország és Franciaország egyes finanszírozó ügynökségei felfüggesztették az Airbus finanszírozását, így piacelemzők szerint a gyártó egyes piacokon nehezebben tudja majd értékesíteni termékeit. A felfüggesztés néhány hónapba telhet, a vizsgálat viszont ennél több időt, akár éveket vehet igénybe.
Bár az Airbust a vizsgálat végén megbüntethetik, a gyártónak sokkal nagyobb veszteséget okozhat a jó hírnevén esett csorba, főleg a mostani, egyébként sem nyugodt időszakban, amikor a Pratt hajtóművekkel és az A350 gyártásával kapcsolatos problémák is rosszat tesznek az Airbus imidzsének.