Diszkont légiszövetséget szeretne létrehozni a Norwegian vezetője, a Ryanair után az easyJetet is behúzná ebbe, de a Wizz is szóba került partnerként..

Björn Kjos vezérigazgató a CNN-nek nyilatkozva azt mondta, a Ryanairrel történt megállapodás csak a kezdet, mivel az ír diszkonttal nagyon sok járatot lefednek, de nem az összeset. Ezért a Norwegian az easyJettel is megállapodna, hogy minden város elérjenek, és ezzel egyfajta diszkont légiszövetséget hozna létre. Mint mondta, „a Ryanair az easyJet, a Wizz Air olyan városokba is repülnek, amiknek még a nevét sem tudjuk leírni” utalva ezzel a diszkontok kiterjedt járathálózatára.

A Norwegian az egyetlen, amelyik hosszútávra repül, ez más struktúra – hangoztatta Kjos. Azt már persze nem tette hozzá, hogy egy de-facto légiszövetségben mindenki ráhordhat a Norwegian hosszútávú járataira.

Azt azonban elmondta még, hogy a szövetség kialakításával az Egyesült Államokban, Európában, Ázsiában és a Közel-Keleten is versenybe tudnának szállni a szűkebb pénztárcájú utasokért. Így az utasok nem csak A-ból B-be, de C-be is el tudnának jutni olyan helyeken is, ahol korábban nem üzemeltek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: Norwegian Air Shuttle | © AIRportal.hu

Fotó: Norwegian Air Shuttle


A tárgyalásokat viszont egyelőre az európai partnerekkel szeretné a Norwegian vezetője lefolytatni, sem amerikai, sem ázsiai diszkontokat nem kerestek még meg. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy később több fapados céggel is felvegyék a kapcsolatot. Az amerikai diszkontok egyébként is érdekesek lehetnek a Norwegiannek azok után, hogy leányvállalatuk megkapta az engedélyt az amerikai járatok teljesítéséhez.

A norvég diszkont légitársaság vezetője az együttműködés részleteiről egyelőre nem beszélt. Egyes elképzelések szerint a Norwegian olyan partnereket gyűjtene össze több földrészen is, akik ráhordó járatokat tudnának üzemeltetni a hosszútávú járataikhoz.

A Norwegian International hosszú huza-vona után tavaly decemberben kapta meg az engedélyt az amerikai járatok üzemeltetésére, miután az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériuma nem talált már kivetni valót a kérelemben. Nem sokkal később, januárban a norvégok egy másik régi próbálkozása is érvbe ért, és megkötötték az interline megállapodást az Aer Lingussal és a Ryanairrel, utóbbi a másik két cég egyes hosszútávú járataira fog utasokat hordani.