A gazdaság újraindításában jelentős szerep hárul a turizmus további fejlesztésére is. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a külföldről érkező vendégek legfontosabb belépőpontja, első benyomásaikat és a hazaúton utolsó élményeiket is többnyire itt szerzik hazánkról. A kormány döntése alapján tárgyalások kezdődhetnek az üzemeltető cég többségi tulajdonrészének megszerzéséről, a meginduló folyamat koordinációjáért Palkovics László felel – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Az innovációs és technológiai miniszter a Magyar Közlönyben hamarosan megjelenő kormányhatározat szerint 2021. június 1-jétől kormánybiztosként látja el kapcsolódó feladatait.

A többségi tulajdon megszerzésének előkészítésére irányuló tárgyalásokon képviseli majd a magyar államot, amelynek nevében megteheti a szükséges, pénzügyi kötelezettségvállalással nem járó jognyilatkozatokat – áll a közleményben.
A Gyurcsány-kormány a nemzeti önrendelkezést csorbító sokadik lépésként 2005-ben engedte át egy külföldi vállalkozásnak a repülőtér üzemeltetését, és majdnem minden ebből származó bevételt, az értékesítésről mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy ellentétes Magyarország stratégiai érdekeivel, és rendkívüli mértékben megnehezíti az utasok kiszolgálásának színvonalát emelő fejlesztéseket – írta a minisztérium.

Az ITM szerint a hazai versenyképesség javításához érdemben hozzájárulhatna, ha a magyar állam a legnagyobb hazai légikikötő működésében ismét tulajdonosként érvényesíthetné a gazdaság-, közlekedés- és turizmusfejlesztési, fenntarthatósági szempontokat.