Drónt észleltek a legnagyobb németországi repülőtér, Frankfurt am Main (FRA/EDDF) repülőtér környezetében csütörtökön korán reggel, ezért mintegy egy órás időtartamra leállították a repülőtér induló és érkező forgalmát. A reptérzár miatt két Budapestről Frankfurtba tartó járat kitérő reptereken szállt le.
A drónészlelésről és az annak következtében kialakult fennakadásokról helyi idő szerint csütörtökön reggel 7:40 perckor adott hírt az Eurocontrol. Ez követően röviddel azt közölték, hogy a repülőtér érkező és induló forgalmát leállították.
8 óra előtt néhány perccel arról adtak ki tájékoztatást, hogy helyi idő szerint 14 óráig lezárták a repülőteret.
A reptérzár miatt több érkező járat várakozott a repülőtér környezetében, majd legtöbbjük kitérő reptereken szállt le.
A reptérzár két Budapestről Frankfurtba tartó járatot is érintett, a Lufthansa LH1343 számú járata Nürnbergben, a Wizz Air W6 2313 számú járata Hahnban szállt le.
Fél kilenc körül végül feloldották a korlátozást, a repülőtéren újraindult az érkező és induló forgalom is közel a normál kapacitással. Ennek ellenére a repülőtér forgalmában a következő órákban jelentős késések várhatók.
A frankfurti repülőtéren legutóbb idén március 22-én okozott fennakadást egy drón, akkor fél órára kellett leállítani a reptér forgalmát az esemény miatt.
A drónok – pontosabban a felelőtlen drónpilóták, vagy a pilóta nélküli távirányítású repülőeszközöket bűncselekményekre felhasználó elkövetők – egyre többször okoznak gondokat az európai légiközlekedésben.
A legutóbbi nagy port kavaró esemény tavaly Karácsony előtt történt a londoni Gatwick repülőtéren. A légikikötő forgalmát napokra megbénította egy, vagy több drón sorozatos jelenléte. Az elkövetőt azóta sem sikerült kézre keríteni.